Leleményes hollandok: szerver-hő a forró zuhanyhoz?

2017. július 10. hétfő 16:39

Leleményes hollandok: szerver-hő a forró zuhanyhoz?

Azoknak, akik rendszeresen használnak asztali számítógépet, vagy laptopot, valószínűleg nem hat újdonságként, ha azt mondjuk: iszonyatos mennyiségű hőt termelnek ezek az eszközök, ami amellett, hogy a nyári melegben roppant bosszantó lehet, bizony még energia- és pénzpazarlás is - főként több tízezer szerver esetében. Hogy ezt a jelenséget megpróbálják mérsékelni, néhány vállalat szerverparkok bevonásával kísérletezik, hogy a keletkező hőt és energiát megfelelőbb módszerekkel tudják „szétszórni". 

Azonban a holland székhelyű startup cégnél, a Nerdalize-nél másként gondolkodnak. Nem csak eloszlatni akarják a gépek működéséből származó végterméket, hanem egyenesen újrahasznosítani azt: olyan megoldást próbálnak elérhetővé tenni az otthonok számára, hogy a többletenergia megfelelő elvezetése hőt - azaz fűtést biztosítson a háztartásokban.

A telepítés nagyon felhasználóbarát: a Nerdalize beszerel a házba egy szervert, amiért egy bizonyos összeget természetesen fizetni kell, ez pedig ingyen fűti a háztartást ezután. A startup cégnek a más vállalatoknak továbbértékesített szerverhelyek biztosítják a bevételt. És igen, ez működik: 2015-ben a cég bemutatta az első pilot termékét, egy önálló fali fűtőtestet, mely egy egész évig működött öt háztartásban. Mivel ezek még úgymond prototípusok voltak, akadtak bizonyos gondok. Több mint egy órán át tartott, mire felfűtöttek velük egy apró helyiséget, de ez nem számított a mechanizmust szempontjából - hiszen az elképzelés jó volt, használható, már csak finomítani kellett a hatékonyabb működésben. A Nerdalize jelenleg egy olyan megoldáson dolgozik, ami kiküszöböli az eddigi hibákat.

A cég tervei szerint idén augusztusban 42 háztartást szerel fel egy olyan eszközzel, ami a fürdővíz felmelegítéséért fele majd. Az előzetes információk szerint ez a megoldás évente körülbelül 300 eurót (azaz kb. 90 ezer forintot) spórol meg a vállalkozó szellemű háztartásoknak, és nagyjából 3 tonnányi károsanyag-kibocsátást tesz semmissé. Plusz pozitívum, hogy az adatszolgáltatók 50 százalékot spórolnak így a kiadásaikon. A Nerdalize szerint ez egy win-win-win helyzet lehet hosszútávon - a megvalósításhoz pedig elindítottak egy közösségi finanszírozásra épülő kampányt: az elsőre kitűzött célt, a 250 000 eurót már elérték, így tovább emelték az összegyűjtendő összeg felső határát, ami jelenleg 500 000 euróra rúg.

Bármennyire is ideálisnak tűnik az adatok ilyen gyakorlatias „felhasználása", maga az ötlet - és persze a tömeges megvalósítás is - hagy némi kívánnivalót maga után. Felmerül az a kérdés, hogy a vállalatok hogyan viszonyulnak majd ahhoz, ha adataik, információik idegen emberek házában ülnek majd? Mennyire lesz szokatlan, ha azért kell beengedni egy mérnököt a házba, hogy karbantartsa a szervert - ami nekünk csak egy fűtőtest? Hogyan lesz egyáltalán fenntartható ilyen méretekben az egész rendszer? 

Nos, a Nerdalize abszolút optimistán áll a dologhoz - szerencsére. Szerintük mindenre meglesz a megoldás - ezt mutatja az is, hogy egyre több és több háztartásban telepítik a „hőszervert".

Forrás: Rackhost szerver hírek