KSH: csökkent a lakosság fogyásának üteme
2008. szeptember 22. hétfő 16:56
Míg a tavalyi év első hét hónapjában 23420-al haladta meg a halálozások száma a születésekét, 2008 ugyanebben az időszakában ez a szám 4634-gyel csökkent a KSH adatai szerint.
A statisztikai hivatal közleménye szerint az ország lakossága a természetes fogyásnál kisebb mértékben, mintegy 10.000-rel csökkent a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege miatt.
Mint írták, az országban 57.221 gyermek született 2008 januárja és júliusa között, ami 2,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 76.007 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést jelent 2007. január-júliushoz képest. A népesség becsült száma 2008. július végén 10 millió 35 ezer fő volt.
A születések száma az év első hét hónapjában egyenetlenül alakult, márciusban és májusban kevesebb, a többi öt hónapban viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. Összességében 2008 első hét hónapjában a születésszám 2,9 százalékkal emelkedett, ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva közel 1600-zal több újszülöttet jelent.
Júniusban és júliusban a születések száma 4,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A KSH adatai szerint a házasságkötések száma azonban továbbra is csökken, csak májusban kötöttek több házasságot, mint egy évvel korábban.
Júniusban és júliusban viszont csaknem 15 százalékkal kevesebb volt a házasságkötések száma, mint egy évvel korábban. 2008. január-júliusban összességében 21.511 házasságot kötöttek, 1027-tel, azaz 4,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
Ebben az időszakban ezer lakosra 9,8 élveszületés és 13 halálozás jutott, az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. 2008 első hét hónapjában ezer élveszületésre 5,7 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,1 ezrelékponttal magasabb, mint az egy évvel korábbi érték - tették hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Felföldi László mutat szentmisét...