Kilenc évi hűségre köteleznék a rezidenseket
2009. március 18. szerda 10:53
Az államilag finanszírozott központi gyakornoki létszám a mostani 100-ról tíz százalékra csökkenne, vagyis minden tizedik rezidens képzését állná a költségvetés. Évente 85 orvosjelöltét. Ezt a keretet lényegében ki is merítené a háziorvosok képzése, amit kötelezően állami keretből kell megoldani - mondta lapnak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
A rezidensszövetség egy belső felmérést is készített, hogy megtudják, miként reagálnának az érintettek a változásokra. Kiderült, hogy az első körben elkészült kérdőív alapján a hűségnyilatkozatot a megkérdezettek alig több mint két százaléka írná alá, döntő többségük külföldre menne, vagy inkább elhagyná az orvosi pályát.
A felmérés készítői kíváncsiak voltak arra is, hogy vajon kimennének-e külföldre a rezidensek akkor, ha itthon a kezdő orvosi fizetések nettó 200 ezer, a szakorvosi fizetések pedig nettó 400 ezer forintnál kezdődnének. Ez, úgy tűnik, már itthon tartaná a pályakezdőket - olvasható a Népszabadságban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...