Kidőlt fák és elárasztott pincék miatt hívták a tűzoltókat
2017. június 26. hétfő 10:30

Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel az MTI-nek elmondta: országszerte több mint 400 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit.
Hajdu Márton elmondta: a legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Többségében leszakadt faágak és kidőlt fák okoztak gondot. Fennakadások voltak a közúti közlekedésben is. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt is kérték a tűzoltók segítségét: pincékből, alagsorokból kellett szivattyúzni a vizet.
Egyes helyeken a tetőszerkezeteket is megrongálta a viharos erejű szél. A katasztrófavédelemhez hétfő reggelig 45 épületkárról érkezett bejelentés - mondta az OKF szóvivője. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: délutánig keleten helyenként még kialakulhat zivatar, de heves zivatar már nem valószínű.
A hőmérséklet napközben 27 és 32 Celsius-fok között valószínű, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő. A középhőmérséklet helyenként ismét elérheti a 25 Celsius-fokot. A hőség miatt Budapesten, valamint Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
MTI - Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Állami intézmények informatikai...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Tizenkét évet kapott a pécsi G....