Kérés nélkül is kapnak gondosórát a 80 év felettiek
2025. május 23. péntek 10:06

A 80 év felettiek hamarosan külön igénylés nélkül megkapják a "gondosórát" minden vármegyében - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Szentendrén. A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy már több mint 750 ezren vesznek részt ma a Gondosóra programban.
Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy a Gondosóra program a kormány által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják, ha segítségre szorulnak.
"Azoknak a honfitársainknak, akik ezt az eszközt napi szinten használják, egy rendkívül biztonságérzetet is ad" - emelte ki, jelezve, hogy napi 3000 jelzés érkezik a diszpécserközpontba.
A program keretében az eszköz kapcsolatot teremt a bajba jutott felhasználó és egy 0-tól 24 óráig működő diszpécserszolgálat között, amely az év minden napján készen áll a segítségnyújtásra, legyen szó akár rosszullétről, akár balesetről, vagy csak egy hétköznapi probléma megoldásáról.
A "gondosóra" már több mint 40 ezer életet mentett meg és csaknem félmillió alkalommal nyújtott támogatást hétköznapi helyzetekben - tette hozzá a kormányszóvivő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Négy városból is riasztották a...
- A diákjai lelkét és szívét is ápolta...

