Kedden folytatódik az MSZP és az SZDSZ tárgyalása
2008. szeptember 17. szerda 07:46
A miniszterelnök kezdeményezésére legutóbb múlt héten csütörtökön tárgyalt a két volt koalíciós partner delegációja. A megbeszélés után Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke külön-külön tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentették, a tárgyalás szakpolitikai kérdésekkel fog folytatódni.
Az említett MSZP-kezdeményezés célja az volt, hogy a társadalmi támogatottság mellett parlamenti többséget is szerezzenek a Megegyezés című programhoz. A párt országos elnöksége pedig ahhoz adott mandátumot a szocialista delegációnak, hogy egy közösen vállalható programról és az együttműködés formájáról tárgyaljon a liberális párttal.
Az SZDSZ viszont többször is kinyilvánította, hogy a Megegyezés című programról nem tárgyal, a szakértői kormányról folytatna egyeztetést.
Az MSZP és az SZDSZ elnöke a koalíció megszűnését követően először június 24-én konzultált egymással. Akkor Fodor Gábor cselekvési programot kért Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől. A kormányfő akkor a kétórás megbeszélést követően a Fodor Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, megállapodtak, hogy a tárgyalások két lépcsőben zajlanak majd: nyáron a következő két évre vonatkozó kormányzati politikai stratégia főbb irányairól tárgyalnak a párt legfelsőbb szintű vezetői, majd ezeket a szakpolitikusok törvényhozási kezdeményezésekre váltják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...