Hoppá! Szilvásyék hallgatták le a fideszeseket?

2008. szeptember 23. kedd 21:23

Kövér László és Demeter Ervin fideszes politikusok, egykori titokminiszterek négy telefonbeszélgetése került a megfigyelési ügy dokumentációjába az Index keddi értesülése szerint. Hogy ki hallgatta le a fideszes parlamenti képviselőket, arról egyelőre csak találgathatunk, de az UD Zrt. szerint az NBH.

A portál úgy tudja, hogy az egyik hangfelvételen Demeter Ervin az iránt érdeklődik Horváth Józseftől, a lehallgatási üggyel kapcsolatba hozott UD Zrt. vezetőjétől, hogy tudna-e informálódni arról: volt-e magánlátogatáson az utóbbi hetekben Moszkvában Laborcz Sándor NBH-főigazgató.

Az Index értesülése szerint a felvételek egyikén Horváth József találkozóra hívta Kövér Lászlót, de van olyan beszélgetés is, amely már az ügy kirobbanása után készült(azaz azóta is lehallgatja valaki - az NBH? - a volt titokminisztert.)

"Demeter hívta fel Bencze Józsefet, az ORFK vezetőjét, hogy figyelmeztesse, szerinte politikai célokra akarják felhasználni ebben az ügyben a rendőrséget" - írta az Index.

A portál idézte Tóth Jánost, az UD ügyvezető igazgatóját, aki szerint cége semmilyen megbízást nem kapott a Fidesztől, de ha lett volna üzleti kapcsolat közöttük, az sem adhatott volna indokot arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat azt figyelje.

A Horváth József, illetve Kövér László és Demeter Ervin közötti beszélgetések régi személyes ismeretségük alapján folytatott magánbeszélgetések voltak, ezért Tóth szerint a hívások tartalmának rögzítse törvénysértően zajlott.

"Egyelőre úgy tűnik, hogy nem a feljelentésbe foglalt gyanú, hanem éppen az ügyfelei és kapcsolatai miatt figyelték meg a cégünket" - idézi a portál Tóth Jánost, aki azt is kifogásolja, hogy "a napok óta sorjázó vádakra eddig egyetlen bizonyítékot sem mutattak be".

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése után azt mondta, hogy a Fidesz korábbi két minisztere rendszeres kapcsolatban állt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által feltárt "árnyék-titkosszolgálattal", és információszerzési feladatokat is adott a cégnek.

A titokminiszter polipszerűen működő hálózatként jellemezte az adatgyűjtőket, akik szerinte képesek voltak beépülni különböző szervezetekbe, ahonnan magán-, üzleti és állami titkokat tudtak megszerezni.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kijelentette: a Kövér Lászlót és Demeter Ervint ért vádak miatt perelni kell. Demeter Ervin szerint a titkosszolgálati miniszter az adatgyűjtési ügyben kreált "szappanoperával" a Fideszt akarja a célkeresztbe állítani.


(Az MTI és az Index alapján)