Hétfőtől ismét csökken az áram ára
2014. augusztus 29. péntek 09:31

Szeptember elsejével további 5,7 százalékkal lesz olcsóbb az áram, így tavaly január óta már negyedével csökkent az áramdíj. Németh Szilárd a Fidesz rezsicsökkentéssel foglalkozó munkacsoportjának vezetője megerősítette: a lakossági rezsicsökkentés után jön az ipari rezsicsökkentés is. A politikus emlékeztetett: a lakossági fogyasztóknak a távhő áráért októbertől kell majd 3,3 százalékkal kevesebbet fizetniük.
Tavaly január, vagyis a rezsicsökkentés kezdete óta az áram és a távhő ára is ötödével csökkent, a gázért pedig negyedével kell kevesebbet fizetni. Továbbá tavaly júliustól a vízdíj, a csatorna, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díja is mérséklődött, 10 százalékkal. Jövő hétfőtől pedig újra a villany ára csökken 5,7 százalékkal. Októbertől a távhő lesz olcsóbb, 3,3 százalékkal.
Az energiaárak eddigi csökkentésével sikerült elérni, hogy míg korábban európai viszonylatban a legdrágábbak között volt Magyarországon az áram és a gáz ára, mostanra a magyar fogyasztók a fizessék a legkevesebbet - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője.
"Azt a célt, hogy Európa legolcsóbb energiáját Magyarországon, tehát az Európai Unió legolcsóbb energiáját Magyarországon kapják meg a családok, hogy a szociális biztonságuk még erősebb, még nagyobb legyen, azt gyakorlatilag sikerült elérnünk. Természetesen ezzel azonban a rezsicsökkentést nem fejeztük be" - mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Németh Szilárd megerősítette: a lakossági rezsicsökkentés után, jön az ipari rezsicsökkentés is.
A Híradó által megkérdezett energiapiaci szakértő korábban azt mondta: az ipari rezsicsökkentés tovább javíthatja a vállalkozások versenyképességét. Kaderják Péter szerint azonban az is csökkenthetné az ipari fogyasztók költségeit, ha hatékonyabban használnák fel az energiát, és kevesebb lenne az adminisztráció. Az energiaárak további csökkentését a kormány tervei szerint egy új állami tulajdonú, nonprofit energiaszolgáltató-holding biztosítja majd.
Forrás: Duna Híradó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...