Hétfőn tárgyalhatnak a parlement feloszlatásáról

2008. szeptember 14. vasárnap 12:05

A házbizottság döntésétől függően hétfőn derülhet ki, hogy az Országgyűlés még aznap tárgyalja-e a saját feloszlatásáról szóló MDF-es képviselői indítványt. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön azt mondta, az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és még aznap, az őszi ülésszak első napján szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról - közölte az MTI.

Az MSZP és az SZDSZ már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a parlament feloszlatásáról szóló javaslattal, így ha a Háznak döntenie kell a házszabálytól való eltérésről, várhatóan nem lesz meg a szükséges négyötödös többség.

Herényi Károly és Hock Zoltán (mindkettő MDF) országgyűlési határozati javaslatában azért javasolja a parlament szeptember 30-val történő feloszlatását, mert "a politika erői közötti konszenzus és az együttműködés teljes hiánya ellehetetlenít mindenfajta döntést, amely a nemzeti alapkérdéseket, az ország fejlődését, egyúttal a kormányozhatóságot érinti".

Hétfőn hivatalos magyarországi látogatása keretében beszédet mond a parlamentben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, akinek hivatalba lépése óta deklarált célja, hogy meglátogassa a tagállamok nemzeti parlamentjeit, ezzel is tovább erősítve a nemzeti parlamentek szerepét az EU-ban.

A képviselők határoznak egyebek mellett Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvény módosításáról - írja az MTI.

Kedden kezdődik az új polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitája. A kódextervezet, amely az 1959-ben elfogadott Ptk.-t váltaná fel, többek között szabályozná a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és büntetné a gyűlöletbeszédet. Az Országgyűlés megvitatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2007-es tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolót.

(mti)