Ha húsz percnél többet késik a busz vagy a vonat, júniustól visszajár a jegyár fele
2025. május 27. kedd 12:27

A MÁV-Volán csoportnál június elsején életbe lép a késési biztosítás: a 20 percet meghaladó késés esetén az utasok visszakapják a jegyár felét, bérleteseknél pedig havi öt ilyen késés után a következő hónap bérlet árából 10 százalék kedvezményt kapnak - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden a Közlekedési infón, Budapesten.
Hozzátette, hogy ez igaz azokra is, akik automatában vették meg a jegyet és azokra is, akik pénztárban veszik meg a jegyet vagy a MÁV+ applikáció segítségével jutnak jegyhez.
Utóbbi esetben a késési biztosítás funkció bekapcsolásával automatikusan a 20 perc késés után az 50 százalékot jóváírják a bankkártyájukon, számlájukon.
"Erre közszolgáltatások területén nem nagyon van példa Magyarországon, sőt Európában sem, hogy a késésekért objektív felelősséget vállaljunk" - mondta Lázár János.
Hangsúlyozta, hogy 2024 legnagyobb rezsicsökkentése a közlekedési tarifareform, az olcsó ország- és vármegyebérlet volt, aminek hatásaként radikálisan nőtt a közösségi közlekedést igénybe vevők száma. Tavaly a közösségi közlekedésben az utazások száma meghaladta az 1 milliárdot.
Tavaly havi 800 ezer darab bérletet adtak el, és ezzel együtt a jegyértékesítésből befolyt összeg mintegy 111 milliárd forint árbevételt tett ki, ami meghaladta a 2023-as jegyértékesítési adatokat. Az idén március és áprilisban pedig már havi 900 ezer bérletet adtak el - jegyezte meg.
A közlekedési miniszter kiemelte, a MÁV-Volán csoportnál 50 ezren dolgoznak, nekik köszönhetően működik a közlekedési rendszer, munkájuk elismeréseként egyebek közt június elején a reprezentatív szakszervezetekkel tárgyal majd, és egyszeri bérkiegészítésre tesz ajánlatot.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...