Gyurcsány: még változhat a Megegyezés program
2008. szeptember 21. vasárnap 20:24
A portálra vasárnap feltett interjúban a kormányfő kérdésre válaszolva elmondta: a program az SZDSZ hatására még nem tudott változni, mert még nem kezdődtek meg a konkrét tárgyalások a két párt között.
Az OÉT-ban folytatott viták során a leglényegesebb változás Gyurcsány Ferenc szerint az, hogy jövőre 5 százalék helyett csak 4 százalék legyen a (munkáltatói) járulékcsökkentés, és nem adóztatják meg a természetbeni juttatásokat, mint az étkezési jegy és az üdülési csekk. Ezt a javaslatot egyébként az OÉT-ban mind a munkaadók, mind a munkavállalók támogatták.
A kormányfő az interjúban beszélt a nyugdíjrendszer átalakításáról is. Gyurcsány Ferenc nem tervez újabb átalakításokat ebben a kormányzati ciklusban, mert, mind mondta, az elmúlt években meghozott döntések eredményeként a nyugdíjrendszer 2020-ig fenntartható. Azonban a pártoknak mindenképpen tárgyalniuk kell a kérdésről, mert ez nem egy, hanem három-négy ciklust felölelő probléma lesz. A kormányfő az interjúban azt mondta, a nyugdíjkorhatárt gyorsan és radikálisan megváltoztatni nem lehet, csak olyan változtatás képzelhető el, amelyről előtte hosszan egyeztettek.
A miniszterelnök úgy látja, hogy a családi pótlék rendszeréhez sem szabad hozzányúlni. Véleménye szerint markánsan eltér a szocialisták és KDNP álláspontja ebben a kérdésben. A szocialisták szerint az adózást és a segélyezést, a családtámogatást szét kell választani egymástól. A KDNP által javasolt családi adózás rendszerében a miniszterelnök szerint annak jutna több kedvezmény, aki egyébként is többet keres.
"Kétszeresen is büntetni azt a családot, amelyiknek rosszabbul megy, hogy egyébként is kevés a jövedelme és ezért kevesebb családtámogatást kap" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint ez a javaslat igazságtalan. Szintén elvetendőnek tartja a kormányfő az SZDSZ családi pótlékot megadóztató javaslatát is. Ez a megoldás a miniszterelnök szerint többek között azért nem valósítható meg, mert azon családok elesnek ettől a juttatástól, amelyiknek nincs adóköteles jövedelme.
A szocialista párt azt képvisel, hogy minden gyerek egyenlő - fogalmazott Gyurcsány Ferenc -, minden "gyerek egyformán kapjon és ne adórendszeren keresztül oldjuk meg a családtámogatást, mert ez ilyen vagy olyan módon beviszi a család jövedelmi viszonyait már a támogatásba. Márpedig az, szerintünk, nagyon sok ellentmondást termel" - mondta a kormányfő a Kapcsolat.hu-nak adott interjújában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...