Gyurcsány: az öröm csak később jön
2008. szeptember 13. szombat 16:38

A miniszterelnök-pártelnök hangsúlyozta, úgy kell megállapodni az adócsökkentésről, hogy eközben megőrzik a szociális biztonságot.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, a választók sokasága a magyar öszvér illúziójában él: egyszerre szeretne kevés adót fizetni, mint az írek, és sok fizetést kapni, mint a dánok. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg a lónak és a szamárnak van közös utóda, ezt a két modellt nem lehet kombinálni, annak tévút, csalódás a vége.
Szavai szerint a kormány nyugatos, polgári Magyarországot szeretne. Hangsúlyozta: a magyar baloldal véghez vitte a rendszerváltás óta eltelt időszak legnehezebb politikáját, egyszerre teremtett egyensúlyt, csökkentette a szociális szakadékot és javított az üzleti környezeten.
A kormányfő úgy fogalmazott: olyan dolgot vittek véghez, amelynek az értékéről Magyarország talán még nem is tud, ahogyan az ország nagyot teljesített, de talán még nem tud a saját teljesítményéről. A helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a futó a célba ér, de még csak a fáradtságot érzi, az öröm csak később jön.
Gyurcsány Ferenc kiemelte: egyoldalú radikalizmus helyett sok fontos, sok oldalon megtett, kiegyensúlyozott lépések, fejlesztések kellenek. Ehhez többség kell, és elsősorban az országgal kell megegyezni, mert annak tartoznak felelősséggel.
Az itt élőknek kell érteniük, mit akarunk tenni - fogalmazott, majd azt kérte a szocialistáktól és a szimpatizánsaiktól, segítsenek elmagyarázni az embereknek, hogy mit ajánlanak.
"Becsülete ennek a politikának van, nem pedig annak a tülekedésnek, amit is újabban páran művelnek", és ki tud hangosabban kiabálni arról, hogy ő szeretné vezetni az országot - szögezte le.
A Megegyezés-program végrehajtásával összefüggésben arról beszélt, az emberek már nem hagynák, hogy azokból az eredményekből és juttatásokból, amiket eddig elértek, bármit is visszavegyenek. Szerinte alkalmazkodni kell az ország tempójához, kultúrájához, attitűdjéhez.
"Miközben a populizmus ördögi, ocsmány szellemével küzdöttünk, mi az elitizmussal kokettáltunk, ami politikailag könnyebben a bukáshoz vezet" - utalt a vizitdíj bevezetése körül történtekre Gyurcsány Ferenc.
Megismételte korábbi kijelentését, hogy ismert és kidolgozott programja csak az MSZP-nek van.
A Megegyezés programhoz a társadalmi támogatottságon kívül politikai támogatást is szerezni kell - hangsúlyozta, az utóbbival kapcsolatban megjegyezve: okos kompromisszumokkal, kellő rugalmassággal, nyitottsággal, kerülve a dölyföt, a kioktatást, az egyoldalúságot.
Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy egy ország vezetésének az ad hitelt, ha érzékeli, mikor kell korrigálni a pályát, érzékeli, mikor jön nehéz szakasz és annak vállalja a felelősségét, nem pedig "feltartott kézzel" az mondja, jöjjön a szakértői kormány. Hozzátette: egy vezetőt az minősít, ha nehéz körülmények között alapvetően sikerrel képes végezni a munkáját.
A Fidesz szóvivője szerint tovább folytatódik Gyurcsány Ferenc politikai agóniája, aminek a magyar emberek fizetik meg az árát. Szijjártó Péter a kormányfő szavaira közleményben reagált az MTI-nek. Mint írta, Gyurcsány Ferenc továbbra is egy olyan - közpénzből megjelentetett - irománnyal kampányol, amelyről "a gazdasági szakértők, a külföldi elemzők és a volt koalíciós partner is egyöntetűen állítják: alkalmatlan Magyarország súlyos válságának kezelésére".
Magyarországnak nincs több elvesztegetni való ideje, az előrehozott választás immár gazdasági kényszer - tette hozzá az ellenzéki politikus.
MTI - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...