Gyengülni kezdett a forint az euróhoz képest

2009. március 23. hétfő 11:44

A budapesti bankközi devizapiacon mérsékelten gyengült a forint hétfőn reggel, a kereskedők szerint ez a hétvége belpolitikai eseményeinek hatása. A budapesti bankközi devizapiacon az eurót háromnegyed kilenckor 303,75 forinton jegyezték, miközben a hajnali órákban, az intenzívebb kereskedés megindulása előtt azonban 307 forint feletti kötések is előfordultak, péntek délután 300,00 forint körül volt a jegyzés.

A svájci frankot 198,20 forinton jegyzik a pénteki 196,40 után; 100 japán jen árfolyama 230,72 forint, pénteken 231,36 forint volt. A kereskedők úgy látják, a kormányfő távozás szándékának bejelentése egyelőre növelte az eddig sem jelentéktelen befektetői bizonytalanságot.

Rövid távon bíznak abban, hogy az elemzőknek sikerül majd megmagyarázni, elhitetni a befektetőkkel, hogy ez a kormányváltás most inkább stabilizáló, mint destabilizáló lépés.

Ugyanakkor hangsúlyozták: a jelenlegi helyzetben nem lebecsülendő teljesítmény lenne már a mostani árfolyamszint megtartása is, hiszen a gazdaság makromutatóiról is egyre kedvezőtlenebb előrejelzések kerülnek nyilvánosságra: a világgazdaság lassulása, az európai partnerek gazdasági visszaesése miatt a vártnál is nagyobb mértékben eshet a GDP, a magasra szökött forintárfolyam miatt romolhat az infláció, nőhet a munkanélküliség.

A kereskedők szerint a monetáris tanács hétfőn nem változtat az alapkamaton - e tekintetben nem teremtett új helyzetet a hét végi bejelentés, hiszen az MNB-nek semmiképpen sem feladata a politikai eseményekre történő azonnali reagálás; úgy vélik a jegybank szükség esetén a továbbiakban is inkább csendes, kevésbé látványos beavatkozásokkal próbál majd beavatkozni a forint védelmében.

(mti)