Gázolás a zebrán: jön a KRESZ-módosítás
2008. szeptember 17. szerda 08:34
A lap megszólaltatja Komáromi Endre ezredest, az ORFK közlekedési főosztályvezetőjét, aki a kezdeményezés háttereként arra hívja fel a figyelmet, hogy "kis kormányzati segítséggel" Magyarország 2010-re teljesítheti azt a vállalását, hogy 2001-hez képest harmadával csökkentse a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát, sőt még a régi uniós tagállamoknak előírt csökkentést is elérheti.
Az EU a 2001-ben kiadott Fehér könyvben előírta a tagállamoknak, hogy 2010-re csökkentsék a felére a balesetek halálos áldozatainak számát. Mivel hazánk csak 2004-es uniós csatlakozása után részesülhetett a fenti célok megvalósítására elkülönített forrásokból, csupán 30 százalékos csökkentést vállalt - emlékeztet a cikk, amely külön is kitér a zebráknál alkalmazandó kötelező lassítás bevezetésének tervére.
A lámpával nem védett zebrák előtt azért kellene éppen harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítani, mert ezzel lehetne követni azt a jelenlegi ítélkezési gyakorlatot, amely szerint minden esetben az autós a felelős, ha 35 kilométer/óránál nagyobb sebességgel gázol a gyalogátkelőhelyen. Ezzel a korlátozással a rendőrség lényegében ezt a bírói gyakorlatot szeretné a jogszabályba beemelni - jelzi a lap.
"Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le. Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett" - mondta el a kezdeményezés magyarázatául az ezredes a Népszabadságnak, hozzátéve, az idén 750 baleset történt Magyarországon gyalogátkelőhelyeken, többségében az autósok hibájából.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...