Fura kórban, munkamániában szenved a Babits gimnázium takarítója, Nikolics László

Bár kezelésre nem szorul, mégis különleges „kórban" szenved Nikolics László. Egyszerűen nem tud megpihenni, kimondottan munkamániás. A jelenleg iskolai takarítóként dolgozó férfi folyamatosan úgy megy, mintha örökmozgó lenne benne. Igaz, a feladatokhoz való viszonya nem itthon, hanem Olaszországban alakult ki, mégis, talán magyarázatra szorul, mi hajtja a pécsi Babits gimnáziumban tizennégy hónapja szolgálatot teljesítő munkatársat.

Változatos gyermekkort hagyott maga mögött Nikolics László. Önmagát roma származásúként határozza meg, hangsúlyozva, abból hátránya soha nem származott sem szülőhazájában, sem olasz földön. Mert bizony, egyszerre hatalmasat fordult vele a világ, amikor 1993-ban az olasz nagyvárosba, Torinóba került a nagynénjéhez. Teljesen szabályos keretek között utazott ki, útlevéllel, de a nyelvismeretek teljes hiányában érkezett meg.

- Eleinte bizony komoly gondjaim akadtak, mert nem értettük meg egymást, én, meg a környezetem. Pár szót tudtam németül, de azzal sokra nem jutottam. Kézzel-lábbal ment a dolog, ám az iskolába, ahová beírattak, eleinte nagyon idegenként jártam. Hegesztő-kovács szakmát tanultam, a szakkifejezésekkel kimondottan meggyűlt a bajom. Ám a szorgalmam ott sem hagyott cserben. Mikor már legalább évtizede távol éltem, sokan észre sem vették, hogy csupán tanult beszédem a talján. Ha szóltak hozzám, már a második módon gondolkodtam, akkor éreztem, tudtam jól, nem akadhat gondom, beilleszkedtem.

- Mégsem a forró vasak világában érvényesült, hanem beállt takarítónak?

- Gyorséttermi vizsgát is szereztem, de adódott egy lehetőség. Világcégek torinói üzleteiben feleltünk a tisztaságért. Magam az üvegek, tárlók tisztán tartásában jeleskedtem. Ott bizony nem lehetett csíkos semmi sem, mindennek ragyognia kellett, ráadásul gyorsan. Megtanultam a fürge mozgást, meg az olyan fogásokat, amikkel a szerszámokat úgy tudtam ívesen húzni, hogy száradást követően sem hagyjon nyomot.

- Kovácsolás helyett nem bánta a váltást? Miközben a keze helyett a lábából is megélhetett volna!

- Szinte gyermekként jelentkeztem futballozni kint. Ment is a dolog, de Torinóból kölcsönadtak a Fiorentina csapatához. A labdarúgást nem vettem kellően komolyan, elcsábultam, inkább diszkóba mentem, a lányok után. De a sportág iránti szeretetem megmaradt. A Juventus mérkőzéseire folyamatosan kijártam. Ott, 2006-ban állandóan szerepelt Gianluigi Buffon, Alessandro Del Piero, Pával Nedved vagy David Trezeguet. Világklasszisokat csodáltam, hétről-hétre. Bár már nekem is azt mondta az edzőm, le kell támadni, fürgén, sokat futva. Ezt alkalmazom a hétköznapi feladataim végzésekor is.

- Mégis visszatért a kiindulási pontjához!

- Úgy éreztem, elég volt a távoli létből. Visszahúzott a szívem, vagy magam sem tudom az okát, de eljöttem. Vettem egy házat, onnan járok be a dolgozni. Szeretem, amit csinálok. Ha meg elégedettek velem, az jó érzéssel tölti el a szívemet. De azért a másik énem is bennem maradt. Nézem az olasz televíziót, hogy ne kopjon meg a nyelvismeretem. Bár, ha vendégek vannak nálam, akkor inkább a magyar adások mennek. Beleuntam, hogy állandóan fordítanom kellett nekik.

Pucz Péter - Fotó: Löffler Péter