Fodor: téma volt a szakértői kormány is
2008. szeptember 11. csütörtök 11:55

A kormányfő javaslatának látjuk az erényeit is, de az elsősorban az állami szerepvállalás túlterjeszkedésével való "szembe nem nézés" miatt nem elfogadható az SZDSZ számára - mondta Fodor Gábor, aki a liberális delegáció élén a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista küldöttséggel egyeztetett. A több mint egyórás tárgyalást követően Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor külön tartott sajtótájékoztatót.
Fodor Gábor kitért arra, hogy ezúttal nem a hogyanra, hanem a mire keresték a választ, vagyis arra, egy politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg. A liberális pártelnök felsorolta a konkrét szakpolitikai kérdéseket, amelyekről beszélgettek, és hozzátette: folytatják az egyeztetést.
A fontos kérdések között elsőként a gazdaságpolitikát említette, mert - mint mondta - az ország számára az állam túlterjeszkedése a fő probléma, és bármilyen politikai megoldás mellett teszik le a voksukat, erre választ kell találni. Kiemelte a nyugdíj ügyét, a foglalkoztatáspolitika és a szociálpolitika kérdését is. Utóbbiról azt mondta, hogy az SZDSZ határozott véleménye szerint a rászorultsági elvet kell érvényesíteni.
A megbeszélésen érintették még a Tiszta közélet, a demokratikus normák és az oktatáspolitika témakörét is. Fodor Gábor közölte: a következő alkalommal a tartalmi kérdésekről beszélnek majd, amiatt, hogy világossá váljon, van-e közös pont arra vonatkozóan, milyen tartalommal kellene másfajta politikai megoldást találni.
Újságírói kérdésre a liberálisok elnöke azt mondta, mostani találkozójukon leszögezték álláspontjukat, de az volt a szándékuk, hogy megtalálják, vannak-e olyan közös pontok, tartalmi ügyek, amelyek segítenek abban, hogy az ország érdekében megoldásra leljenek.
Arra a kérdésre, szóba került-e, hogy Gyurcsány Ferenccel nem hajlandóak együttműködni, Fodor Gábor azt mondta, személyi kérdésekről nem beszéltek.
MTI - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Szederkényben lelt otthonra a...