Fodor és Kóka sajnálja az MDF-frakciót
2009. március 19. csütörtök 16:54
Fodor Gábor és Kóka János a közleményében úgy fogalmazott: a két párt értékei különbözőek, számos vita is volt az MDF és az SZDSZ között a múltban, mégis a liberális párt meggyőződése, hogy az MDF frakció megszűnésével a magyar demokrácia lett szegényebb.
"Közös rendszerváltó múltunkra és a kialakult nehéz helyzetre tekintettel az SZDSZ országgyűlési frakciója felajánlja segítségét az MDF-frakció megszűnésével függetlenné vált képviselők parlamenti kezdeményezéseihez és működésükhöz" - olvasható a közleményben.
Szili Katalin házelnök a házbizottság ülése után csütörtökön közölte: pénteken megszűnik a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja.
A megszűnés oka, hogy Csáky András miután március 8-án bejelentette, hogy kilép az MDF-ből, hétfőn a frakcióból is kilépett. A politikus azért döntött így, mert szerinte a Bokros Lajos vezette EP-lista elfogadásával a párt feladta politikai hitvallását.
A kilenc MDF-es képviselő így - a házszabály szerint - függetlenként folytatja munkáját a parlamentben.
Szili Katalin a házbizottsági ülés után közölte azt is: pénteken délelőtt az MSZP-vel, a Fidesszel, az SZDSZ-szel és a KDNP-vel megkezdi az egyeztetést a 2006-ban létrejött politikai megállapodás módosításáról.
Tájékoztatása szerint az egyeztetésen téma lesz az elhelyezés kérdése, a bizottsági helyek, a médiatestületek, illetve a tisztségviselői posztok átalakítása. Szili Katalin kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a politikai megállapodás módosításához konszenzusra van szükség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...