"Felhasználóbarát" az új polgári törvénykönyv
2008. szeptember 16. kedd 13:39
A polgár és az állam viszonyának úgy kell változnia, hogy annak kedvezményezettje a polgár legyen - mondta az igazságügyi miniszter, aki szerint ebben a kérdésben az egyébként megosztott ország többsége, baloldaliak, liberálisok és konzervatívok egyaránt egyetértenek.
A törvényjavaslat előkészítésének 10 éve alatt 6 miniszter váltotta egymást, de valamennyien támogatták ezt - tette hozzá. A fél évszád után elkészült, 1.200 paragrafusból, öt könyvből álló új magánjogi kódex alapvető elve többek között az egyén autonómiájának, méltóságának, a magántulajdonnak és a szerződéses szabadságnak a tisztelete, a versenyképesség, az egyenlő felek egyenlő jogai és a gyengébbek fokozott védelme.
A szabályozás szemléletének kiindulópontja hogy kötelező, eltérést nem engedő rendelkezésre csak akkor van szükség, ha valamiért az adott kérdés nem bízható a felekre. Kikerülnek a korábbi indokolatlan korlátozások, illetve a felek sok esetben eltérési lehetőséget kapnak a szabályozás alól.
A magyar polgári jogi jogalkotás fejlődése követte a polgári fejlődés megkésettségét, az első civiljogi kódex 1959-ben készült el - emlékeztetett a miniszter. A parlament elé kerülő javaslat több egy új törvénynél, jelképe a megújulásnak, záloga és egyúttal bizonyítéka Magyarország versenyképességének, alkalmazkodásának - mondta Draskovics Tibor.
A versenyképesség javítása összefügg a piacgazdaság működésének elősegítésével, a szerződéses szabadság erősítésével és a vállalkozások mozgásterének bővítésével. A gyengék, kiszolgáltatottak támogatása megjelenik a fogyatékos emberekre vonatkozó új szabályokban, melyek az emberi jogok szükséges legkisebb mértékű korlátozását és a hatósági döntések miatti kiszolgáltatottság mérséklését célozzák.
A fogyasztóvédelmi szabályok szerint az "információs aszimmetria" egyik oldalán álló szerződő felet, a laikus fogyasztót, ügyfelet támogatni kell, gondoskodni kell fokozott tájékoztatásáról abban a helyzetben, amikor a kereskedelemben, a szolgáltatások piacán felkészült, professzionális emberrel találkozik. A jogszabálynak ez a szemlélete kiterjed az egyesületekre, alapítványokra és egyéni vállalkozókra is.
Annak kapcsán, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályokat vizsgálja az Alkotmánybíróság (Ab), Draskovics Tibor azt mondta: semmi ésszerű indoka nincs annak, hogy az Országgyűlés ne folytassa le a vitát, hisz a kódex várhatóan 2010. január 1-én lép hatályba, és ha az Ab a szabályozást alkotmányellenesnek találja, van lehetőség korrekcióra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...