Felfüggesztették Kaiser Ede életfogytiglani büntetését
2008. szeptember 24. szerda 15:22
A bíróság a végzés indoklásában emlékeztetett arra: a Fővárosi Főügyészség W. Róbertet vádolja a nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás elkövetésével, ez pedig a perújítást elrendelő Fővárosi Ítélőtábla szerint is olyan körülmény, amely Kaiser Ede felmentését, más bűncselekményei miatt enyhébb büntetés kiszabását teheti lehetővé.
Ugyanakkor a nyolc bűncselekmény, amivel a férfit vádolják, rendkívül veszélyes a társadalomra, indokolja az előzetes letartóztatásba helyezést, mivel fennáll a szökés, az elrejtőzés vagy a bűnismétlés veszélye.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Kaiser Ede fogva tartási körülményei változhatnak; ezentúl nem a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek legszigorúbb, hanem az előzetes letartóztatásra vonatkozó enyhébb szabályok szerint tartják fogva.
Soltész Miklós ügyész szerint mivel még nem "vették fel a bizonyítást" a móri ügyben, továbbra is az alapvád van érvényben, vagyis a büntetés végrehajtásának felfüggesztése nem indokolt. Az ügyész ezért fellebbezést jelentett be.
Dezső Antal, Kaiser Ede védője azonban az előzetes letartóztatás helyett házi őrizet elrendelését indítványozta. Mint mondta, a vádlottat lassan hét éve tartják fogva, és nyilván súlyos büntetésre számíthat, de bízik abban, hogy nem kap olyan fokú, ténylegesen börtönben töltendő szabadságvesztést, ami a bíróság hivatkozásában szereplő szökés, elrejtőzés veszélyét hordozná.
Kaiser Ede perújítása szerdán kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A perújítást az indokolta, hogy az újabb bizonyítékok szerint feltehetően mégsem Kaiser Ede követte el a nyolc halálos áldozatot követelő móri bűncselekményt.
A bíróság szerdán arról is döntött, hogy a védői indítvánnyal ellentétben mégsem egyesíti a mostani perújítási eljáráshoz Kaiser Ede további bűncselekményeit.
A férfi ellen jelenleg folyamatban van egy eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol 11 vádlott ügyét kell megítélni, összesen 20 tényállásban. Emellett folyik egy ügy - tárgyalást még nem tűztek ki - a Kaiser által Ausztriában elkövetett lopás miatt; a férfi a móri ügy nyomozása során ezzel a bűncselekménnyel indokolta a pénzgyarapodást.
Dezső Antal azzal indokolta az ügyek egyesítésére vonatkozó indítványát, hogy az ügyek összefüggnek, ráadásul a külön-külön kiszabott ítéletek összességében hátrányosabban érinthetik a vádlottat, mintha egyszerre, egy eljárásban ítélnék meg a tetteit.
A bíróság azonban az ügyészséggel értett egyet és az ügyek egyesítésére vonatkozó indítványt elutasította. Ennek egyik indoka, hogy a PKKB-n folyó ügyben Kiglics Attila -, aki eredetileg Kaiser bűntársa volt több rablásban és aki vallomásával Kaiserre irányította a nyomozók figyelmét a móri ügyben - szökésben van, ez pedig az önálló eljárásban is nehézséget okoz.
Ha ezt az ügyet egyesítenék a perújítási üggyel, akkor az az eljárás indokolatlan és szükségtelen elhúzódását eredményezné. A bíróság emiatt utasította el az ausztriai ügy egyesítését is.
Felhívta a figyelmet arra: a perújítási eljárás különleges eljárás, kizárólag a perújítási végzésben elrendelt alapügy - ebben az esetben a móri tényállás - a tárgya, vagyis a bíróságnak abban kell döntenie, hogy az új bizonyítékok tükrében hogyan ítéli meg a vádlott bűnösségét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...