Extra adóból finanszírozná a kormány a távhőtámogatást
2008. szeptember 15. hétfő 08:11
Az MTI úgy tudja, az új adót átmeneti jelleggel, várhatóan két évig kellene fizetnie az energiaszolgáltató cégeknek, az energiaárak emelkedéséből származó többletnyereségük után.
Az erről szóló kormánydöntés október elejéig megszülethet, a kabinet a következő hetekben minden ülésen tárgyal a távhőtámogatás átalakításáról, és az ehhez szükséges jogszabály-módosításokról.
Az MTI információi szerint a kormány 30 milliárd forint bevételt remél a "Robin Hood"-adóból, és a támogatást nem kapná meg mindenki, aki távfűtött lakásban él, hanem csak a legrászorultabbak.
Ez Budapesten a panelházakban élők 20 százalékát érintheti - tudta meg az MTI.
A hirado.hu arról ír, hogy az új adóra azért van szükség, mert jövőre nagyjából 15 milliárd forinttal kevesebb jut a gáz árának támogatására, és valahonnan pótolni kell a kieső összeget. Míg idén erre több mint 80 milliárd volt, addig jövőre - a konvergenciaprogramban előírt kötelezettség szerint - csak 66 milliárd forint lesz rá.
Az MSZP-ben külön munkacsoport foglalkozik a távhőtámogatással, de a nyáron a kormány nem tudott a szocialista frakció számára elfogadható javaslatot tenni. A legnagyobb vitát az okozta, hogy a támogatást milyen költségvetési forrásból finanszírozzák. Vita volt az érintettek köréről, illetve a támogatás technikai kivitelezéséről is - mondta több szocialista politikus az MTI-nek.
Végül - az MTI értesülései szerint - az eredeti terv valósul meg, amelyet korábban a pénzügyminisztérium elutasított, mondván: hasonló adó már létezik és számításaik szerint ebből amúgy sem lenne annyi bevétel, mint amennyire az intézkedéshez szükség lenne.
A támogatási rendszer kialakításánál az egyik fő szempont az, hogy a gázár és a távhő ára közti olló szűküljön. A frakció álláspontja szerint a támogatást össze kell kötni egy energiatakarékossági programmal is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...