Előrehozott választást akar a magyarok közel fele
2008. szeptember 24. szerda 23:50
A hvg.hu által szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint a 2400 ember megkérdezésével készült adatok a pártok közötti erőviszonyok változatlanságát mutatják.
A választani tudó „biztos" szavazók csaknem kétharmada a Fideszre (64 százalék), bő egynegyede pedig az MSZP-re (26) szavazna, az MDF és az SZDSZ támogatottsága 1 százalékponttal marad el a parlamenti küszöbtől, a többi párté pedig legfeljebb felfelé kerekítve éri el az 1 százalékot.
Jelentősen nőtt viszont az előre hozott választást akarók aránya - valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a kérdés a parlamentben is napirendre került. Az MSZP támogatóinak bő háromnegyede a Gyurcsány-kormányt tartaná hivatalában, a jobboldali szavazók hasonló arányban vannak az előre hozott választás mellett.
A szokásosnál kétszer nagyobb minta alapján az SZDSZ szavazóinak a véleménye is viszonylag pontosan vizsgálható: nagy többségük vagy új MSZP-SZDSZ-koalíciót, vagy egy „szakértői" kormányt támogatna.
Nagyjából változatlan a sorrend a politikusok népszerűségi listáján is, bár több ellenzéki vezető elismertsége növekedett az előző hónaphoz képest: három fideszes van az első négyben.
Vezet Sólyom László államfő 60 százalékos népszerűséggel, őt követi Kósa Lajos (58), Pokorni Zoltán (54), Orbán Viktor (53) és Dávid Ibolya (50). Fodor Gábor népszerűsége 42, Gyurcsány Ferencé 23, Kóka Jánosé 12 százalékos.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...