"Ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk"
2008. szeptember 16. kedd 08:38
Nyakó István Újhelyi Istvánnal, az MSZP alelnökével együtt a közelgő romániai választások kapcsán szólt a hallgatósághoz - emlékeztet a lap, amely az Erdély Online tudósítását felidézve emeli ki a pártszóvivő egyes gondolatait.
Nyakónak a lap által idézett egyik gondolatmenete szerint "minden szavazat számít", ugyanakkor annak, hogy az egyes voksokat hogyan szerezték meg, soha nem kell kiderülnie. A szocialista politikus által szóba hozott másik kampánytrükk pedig az ellenségkereséssel függ össze.
"Ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni" - idézi fel a Magyar Nemzet a szocialista párt szóvivőjének Nagyváradon elhangzott szavait.
A többesélyes magyarországi politikai helyzetről Újhelyi István így beszélt: "Mi a következőkben azt fogjuk hangsúlyozni, hogy az MSZP tudja, mit kell tennie az országért, és mutogatunk a Fideszre, hogy ők jövőkép nélküliek. Ők meg azt fogják hangsúlyozni, hogy mi mindent elrontottunk" - olvasható a cikkben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...