Elhunyt Seszták Ágnes újságíró, a Magyar Nemzet főmunkatársa
2014. november 07. péntek 12:27
Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon.
Szülei Seszták János görög katolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak. Pályája az ELTE BTK könyvtár-magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt.
1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolát.
Dolgozott a Magyar Ifjúság családi rovatánál, a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt, később Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. 1993-ban kilépett a MÚOSZ-ból, 1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett.
1994-2002 között a Demokrata hetilap alapítója, társtulajdonosa, majd az újság főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média-tanácsadója. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa.
Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült; 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Faggyal, havazással és széllel...

