Csender bocsánatot kért Kukorellytől, amiért leütötte
2014. augusztus 15. péntek 13:33

Csender Levente bocsánatot kért Kukorelly Endrétől, amiért megütötte, és közleményben tudatta, sajnálja a Tokajban történteket.
"Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom." - írta Csender Levente az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után összeszólalkozott, majd Csender Levente megütötte Kukorelly Endrét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek az esettel kapcsolatban csütörtökön elmondta: tudomása szerint mind Csender Levente, mind pedig Kukorelly Endre több bort ivott a kelleténél, ittasak voltak. Csender Levente énekelt, Kukorelly Endre pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ezt követően ütötte meg Csender - vélhetően dühében - Kukorellyt, akit kórházba szállítottak.
A két férfi között korábban semmiféle személyi konfliktus nem volt - tette hozzá Szentmártoni János.
Az elnök elmondta azt is: az ügyben pénteken őt is meghallgatják a rendőrségen.
Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.
Képünkön: Résztvevők a 42. Tokaji Írótábor megnyitóján a Rákóczi-pincében 2014. augusztus 13-án.
MTI – Fotó: Vajda János/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...

