Beboroztak: Kukorelly beszólt, Csender pedig ütött Tokajban
2014. augusztus 14. csütörtök 18:18
Ütésig fajult egy összeszólalkozás a Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente között Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után, Kukorelly nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek az esettel kapcsolatban elmondta: tudomása szerint mind Csender Levente, mind pedig Kukorelly Endre több bort ivott a kelleténél, ittasak voltak. Csender Levente énekelt, Kukorelly Endre pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ezt követően ütötte meg Csender - vélhetően dühében - Kukorellyt, akit kórházba szállítottak.
A két férfi között korábban semmiféle személyi konfliktus nem volt - tette hozzá Szentmártoni János.
Az elnök elmondta azt is: az ügyben pénteken őt is meghallgatják a rendőrségen.
Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Egymás után lobbantak fel a...

