Bakács, Bródy és több ezren a Parlament előtt
2011. január 14. péntek 19:43
A közösségi oldalon több mint hétezren jelezték részvételüket, a rendezvényen a szervezők - rendőrségi becslésre alapozott - közlése szerint nagyjából tízezren voltak.
A szervezők kiáltványát Gryllus Dorka színésznő olvasta fel. Ez a már említett követeléseken kívül tartalmazza, hogy a szakmai szervezeteket vonják be a médiaszabályozás átalakításába, a jogvédő szervezeteket a Közszolgálati Kódex kialakításába, valamint hogy garantálják a törvény által védett magántitkok és az újságírók bizalmas forrásainak tiszteletben tartását.
Az alig több mint félórás demonstráción Bakács Tibor újságíró arra kérte a jelenlévőket és a tüntetést az internetes közvetítésen nézőket, hogy a médiatörvény elleni tiltakozásul küldjenek e-mailt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Bródy János - aki a Sárga rózsa és a Ha én rózsa volnék című dalait énekelte el - arról beszélt, hogy egyesek ma ismét összekeverik a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével, és félő, hogy mint negyven évvel ezelőtt, megint előfordulhat, hogy "a szabad sajtó csak azt írhatja meg, amit szabad".
A szervezők előzőleg azt kérték, ne jöjjenek a demonstrációra, akik "pártszínekbe burkolva" akarnak véleményt nyilvánítani, nem szeretnék, ha bármely párt vagy politikus megpróbálná saját céljaira felhasználni a rendezvényt.
A tüntetést szervező Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoporthoz péntek délutánig több mint 71 ezren csatlakoztak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

