Antifasiszta felvonulás Ságvári Endre halálának évfordulóján
2012. július 26. csütörtök 17:43
Antifasiszta emlékmenet indult csütörtök délután Budapesten a Deák térről a Budakeszi útra Ságvári Endre halálának 68. évfordulóján.
A mintegy húsz ember Bajcsy-Zsilinszky Endre szobrától indult, a menet felkeresi Kiss János altábornagy szobrát, az egykori Margit körúti fogházat, valamint Raoul Wallenberg szobrát. A felvonulás fáklyás megemlékezéssel zárul este a Budakeszi úti Remíz étteremnél, ahol 68 éve a csendőrökkel vívott tűzharcban meghalt Ságvári Endre.
A menet indulásakor Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének elnöke úgy fogalmazott: "arra emlékezzünk, hogy voltak, akik magukban tisztázták, hogy fegyvert fognak a terrorral szemben a náci megszállás alatt, közülük való Bajcsy-Zsilinszky Endre és Ságvári Endre".
Csonka Beáta, a Demokratikus Koalíció (DK) aktivistája a menet indulását megelőzően felszólította a kormányzatot, hogy ne szimpatizáljon "a Jobbikkal, a náci és fasiszta eszmékkel", mert annak az lesz a vége, "mint 1944-45-ben, amikor sok becsületes embert kivégeztek a nyilasok". Mint fogalmazott: "ma is vannak nyilasok a Magyar Gárdában és Jobbikban".
A menetben a DK egyik helyi szervezete, a Szolidaritás egyik aktivistája és néhány érdeklődő képviseltette magát.
Péntek délután a Magyar Antifasiszta Liga és a MEASZ-Összefogás a Demokráciáért, a csatlakozó civil szerveződésekkel együttműködve szervez megmozdulást Ságvári Endre halálának évfordulója alkalmából a Gesztenyéskerti Antifasiszta Emlékműnél.
Ságvári Endre jogász, 1940-ben csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához, 1942-től illegalitásba vonult. 1944-ben szerkesztette a Béke és Szabadság című lapot. Részt vett az ellenállási mozgalom szervezésében. 1944. július 27-én a Budakeszi úti Nagy cukrászdában (ma Remiz étterem) csendőrök akarták igazoltatni. Tűzpárbaj alakult ki, amelyben Ságvári és egy csendőr is meghalt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

