A Thürmer-féle kommunisták önállóan indulnak a választáson
2013. november 05. kedd 15:52

A Munkáspárt önállóan indul a 2014-es parlamenti választáson, és a körzetek nagy többségében jelöltet állít - mondta Thürmer Gyula pártelnök keddi, miskolci sajtótájékoztatóján.
Azt mondta, céljuk az, hogy országos listája legyen a pártnak. "A dolgozó embereket, a rendszerváltás veszteseit mi képviseljük" - tette hozzá.
Pártja választási programjának pontjai közül kiemelte a progresszív személyi jövedelemadó bevezetését, a gazdagokra egyszeri vagyonadó kivetését, a közműszolgáltató cégek államosítását.
Akiknek 500 millió forintnál nagyobb vagyonuk van, összevont vagyonbevallást kellene tenniük a Munkáspárt szerint, és vagyonuk értékének 40 százalékát be kellene fizetniük. A minimálbért adómentessé tennék, a minimálbér és az átlagbér között 10 százalékos, 500 ezer forintos havi jövedelemig 25 százalékos, az e fölötti sávban pedig 45 százalékos szja-t alkalmaznának.
Azt mondta, Magyarországon változást az jelentene, ha az elmúlt 25 évben követett gyakorlat befejeződne. Az, amikor fizetett a többség, fizettek a dolgozók, a munkások, a szegények, a "másik oldalon pedig egyre gazdagabbá váltak a milliomosok, a milliárdosok" - fejtette ki.
Szerinte ha ez így marad, a dolgozó embereknek nem marad semmijük, csak az adósságuk, és tűrőképességük túl lép azon a határon, amit a társadalom el tud viselni. "A Munkáspárt azért megy a parlamentbe, hogy változást érjen el" - mondta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

