A Rongyos Gárdára emlékeztek a Farkasréti temetőben
2014. augusztus 28. csütörtök 22:30
Az 1919 áprilisában alakult, Prónay Pál és Héjjas Iván vezette Rongyos Gárda nevű fegyveres csoport egyebek között vissza akarta szerezni a trianoni békeszerződés miatt elvesztett területek egy részét. A nyugat-magyarországi felkelés 1921. augusztus 28-tól október 13-ig tartott a mai Burgenland és Magyarország nyugati területén.
Előzménye az volt, hogy a trianoni békeszerződésekben Ausztriának ítélték Nyugat-Magyarországot, beleértve Sopront és környékét is. Magyarországon felkelőcsoportok szerveződtek, és felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A felkelés után sikerült elérni, hogy Sopron és környéke népszavazáson döntsön hovatartozásáról.
Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke a Rongyos Gárda felújított emlékhelyének felavatásaként meghirdetett megemlékezésen felidézte: azért kezdeményezték Vámossy Tibor "hősi halált halt gárdista", műegyetemi hallgató síremlékének felújítását, mert már felismerhetetlen volt, feliratai lekoptak, a szobor pedig sérült volt. Sikernek nevezte, hogy "a kormány felvállalta a Rongyos Gárda emlékének ápolását", ugyanakkor bírálta, hogy elmaradt az állami avatóünnepség.
Az ellenzéki politikus azt szorgalmazta, hogy a Rongyos Gárda történetét örökítsék meg játék- vagy akciófilmben, továbbá jelezte: keresnek további emlékműveket, amelyeket saját forrásból felújítanának.
Szávay István, a Jobbik alelnöke személyes hangvételű beszédében azt mondta: a Rongyos Gárda tagjai cselekedeteikkel és megingathatatlan hazaszeretettel szolgálnak példával, és azt üzenik ma is, hogy a haza és a nemzet védelme mindenek felett áll. "A rongyosok bizonyítják azt is, hogy Trianon nem volt végzetszerű, a győztesek (...) tombolását igenis meg lehetett volna akadályozni", és a jelenleginél méltányosabb békét lehetett volna kiharcolni - mondta.
A felújított síremléket Lőrincz Péter farkasréti káplán áldotta meg.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...