A külügy szerint csak kétszázezer magyar él Nagy-Britanniában
2014. augusztus 11. hétfő 18:45
A sajtóban megjelentekkel szemben nem egymillió magyar él Nagy-Britanniában, hanem a magyar állampolgárok száma meghaladja a százezret, a nem magyar állampolgárságú magyarokkal együtt pedig a kétszázezer felé közelít - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő hétfőn az MTI-nek.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kifejtette: egyetlen országról sincs pontos statisztika, hogy hány magyar állampolgár él ott, hiszen nem kötelező bejelentkezni például a nagykövetségen. Ezért általában csak becsülni lehet az egy adott országban élő magyarok számát - tette hozzá.
A nagy-britanniai helyzetről azt mondta, hogy a népszámlálási adatokból, az országos egészségbiztosítási rendszerbe bejelentkezettek számából, továbbá a konzuli ügyforgalom adataiból lehet következtetni az ott élő magyarok számára. Az utóbbival kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, hogy sok Nagy-Britanniában élő magyar nem veszi igénybe a konzuli szolgáltatásokat.
Nagy Anna az elérhető vonatkozó statisztikai adatokról beszélve közölte: Nagy-Britanniában februárban közzétett adatok szerint 2012-ben 21 760, 2013-ban pedig 26 770 magyar állampolgár kért társadalombiztosítási számot az országban, ami a munkavállaláshoz vagy a családtámogatáshoz szükséges. A hivatalos, nyilvános statisztikák alapján 2002 és 2013 között összesen 143 678 magyar állampolgár kért társadalombiztosítási számot - magyarázta.
A szóvivő azt mondta, hogy brit becslések 2011-ben 48 ezerre tették a magyarországi születésű vagy magyar állampolgárságú emberek számát az országban. 2011-es népszámlálási adatok szerint pedig az Angliában és Walesben élők közül 44 ezren beszélnek magyarul - sorolta.
Nagy Anna kiemelte: a statisztikai adatokból lehet becsülni a Nagy-Britanniában élők számát, és ez alapján azt lehet mondani, hogy a magyar állampolgárok száma jelentősen meghaladhatja a százezret, a nem magyar állampolgárságú magyarokkal együtt pedig a kétszázezer felé közelíthet. De biztosan nem egymillió emberről van szó - fűzte hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...