A középosztály tagjai kerülhetnek az utcára

2008. november 10. hétfő 07:56

Egészen más jellegű munkanélküliség várható, mint a jelenlegi, amely nagyobb és másféle támogatást igényelhet: hiszen ezúttal már a középosztály tagjai kerülhetnek az utcára - mondta a hétfői Népszabadságnak Köllő János, az MTA Közgazdasági Intézetének a munkatársa.

A munkanélkülivé váló középosztálybelieket ahhoz kell hozzásegíteni, hogy a recesszió ideje alatt is megőrizzék a munkaképességüket, anyagi hátterüket, egyszóval ne csússzanak le - fejtette ki a kutató, hozzátéve: arról viszont vita van, hogy erre megoldás jelenthet-e a segély.

A piacgazdaságokban az a gyakorlat, hogy ciklikus válságok idején kiterjesztik a biztosítási alapú járadékra való jogosultság idejét - említette meg. Mint elmondta: nézete szerint a válság miatt munkanélkülivé válókat felesleges átképezni vagy más aktív programba bevonni, ésszerűbb lenne inkább a munkanélküli-járadék szintjének, a jogosultság idejének a megemelése.

(mti)