A Jobbik kutyakomédiának tartja a volt MSZP-s Simon ügyét
2014. július 09. szerda 11:49
A Jobbik kifogásolja, hogy az Országgyűlés még nem követelte vissza Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének 36 millió forintos tiszteletdíját.
Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján felidézte: az előző parlament mentelmi bizottsága jelentést készített a tiszteletdíj visszaköveteléséről, de a dokumentum elfogadását a következő ciklusra hagyta.
Kifogásolta, hogy a mentelmi bizottság most már azzal az indokkal nem foglalkozhat a jelentéssel, hogy Simon Gábor nem országgyűlési képviselő.
A jobbikos politikus szerint "kutyakomédia" zajlik az ügyben. Azt mondta: a kormánypártok korábban visszamenőlegesen is tudtak szabályokat hozni, ezért érthetetlennek nevezte, hogy Simon Gábor ügyében miért nem teszik ezt. Hozzátette: felmerül a bűncselekmény gyanúja is, mert az előző ciklusban törvényesen visszakövetelhető 36 millió forinttal megkárosították az államot.
Kulcsár Gergely a pártja által készített, "politikus-bűnözés" elleni törvénycsomagban látja a megoldást, amely egyebek mellett kötelező vagyongyarapodási vizsgálatot tartalmaz.
Simon Gáborról februárban derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. A szocialista politikust, aki a botrány kirobbanása után lemondott minden pártbéli tisztségérből, különféle minősítésű, többrendbeli adócsalással, valamint magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Simon Gábor jelenleg házi őrizetben van.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Egymás után lobbantak fel a...

