A Fidesz továbbra is várja a válaszokat Czeglédy ügyében
2017. július 16. vasárnap 13:08

A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást.
A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében utal arra, a bíróság döntése is azt mutatja, hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúsítottjai komoly bűncselekményt követtek el. Itt lenne az ideje, hogy az MSZP és a DK kiálljon a nyilvánosság elé, és választ adjon azokra a kérdésekre, amelyeket a Fidesz tett fel az elmúlt hetekben - írták.
A Fidesz választ vár arra, hogy került-e a hárommilliárd forintból az MSZP-hez vagy a DK-hoz, valamelyik párt politikusához, illetve milyen szerződéseket kötött a két párt Czeglédy Csabával.
Ugyancsak választ kívánnak kapni arra, hogy Botka Lászlón és Gyurcsány Ferencen kívül más baloldali politikussal is állt-e kapcsolatban Czeglédy Csaba.
A Czeglédy-ügyben összeállt Botka-Gyurcsány koalíció miért hallgat, amikor politikusa diákokat felhasználva, erkölcstelen módon bűncselekményt követett el - teszi fel a kérdést közleményében a Fidesz.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állami intézmények informatikai...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- A román határnál vitézkedhetnek a...
- Akinek az ivás a hivatása: Csanaky...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Tizenkét évet kapott a pécsi G....
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...