A Fidesz is készül cselekvési tervvel?
2008. szeptember 06. szombat 08:34
A lap szombati számában megjelent írás szerint az mások szerint is evidens, hogy a jelenlegi helyzetben a Fidesznek is kell szolgálnia "valamilyen progresszív" válasszal. Az már kiderült, hogy a szakértői kormány felállítása csak úgy lehet opció a Fidesz számára, ha előre hozott választásokat előkészítő kabinetről van szó.
Az Országgyűlés feloszlatása is "kedves lenne a Fidesznek", ez viszont az SZDSZ nélkül nem megy. Fodor Gábor pedig az MDF elnökválasztó országos gyűlése előtt (amely szeptember 27-én lesz) nem szeretne részt venni a Dávid Ibolya által kezdeményezett ellenzéki csúcstalálkozón - ami a hírek szerint jövő kedden vagy szerdán lenne.
Ami a konstruktív bizalmatlansági indítványra vonatkozó szándékokat illeti: ennek megfontolását Tölgyessy Péter is felvetette. A fideszesek szerint viszont egy ilyen kísérlet visszafelé is elsülhet, ha ugyanis nem lenne meg a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett a parlamenti többség, az Gyurcsány Ferencet erősítené - olvasható a napilapban.
Fideszesek szerint az sem zárható ki, hogy Orbán Viktor vagy Navracsics Tibor frakcióvezető közül valamelyik már a hétvégi polgári pikniken, Kötcsén bejelentést tesz "a hogyan továbbra vonatkozóan". Ennek az esélyét némileg csökkentheti, hogy a Fidesz elnöke Amerikából érkezve gyakorlatilag egyenesen a Ferihegyi repülőtérről utazik Kötcsére - ismerteti a Népszabadság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...