"100 milliárdot tett zsebre a kormány"
2009. március 16. hétfő 15:18

Az európai uniós források 2009-2010-es akciótervét tekintve a magyar kormány "a forint árfolyamának ingadozásából, a forint drasztikus gyengüléséből (...) mintegy százmilliárd forintot tett zsebre" - jelentette ki a politikus.
Szerinte senki nem tudja, "hol van ez a zseb", és ki részesedik ebből a pénzből, de az biztos, hogy pályázók nem. Ők ugyanis a forintban megkötött, maximált összegű szerződésekkel kell, hogy megvalósítsák a pályázatban vállaltakat - tette hozzá.
Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett arra, hogy tíz nappal ezelőtt megoldásként javasolta a kormánynak, hogy kössék euróban a szerződéseket vagy pedig az árfolyamnyereségből képezzenek kompenzációs alapot.
Ebből az alapból lehetne fordítani adócsökkentésre, a gazdasági növekedés beindítására és a devizahitelesek megsegítésére is - tette hozzá.
Pelczné Gáll Ildikó szerint a kormány eddig nem tett semmit, ezért hétfőn azonnali kérdést tesz fel a parlamentben, hogy kiderüljön, az elmúlt tíz napban találtak-e megoldást erre a problémára.
Hangsúlyozta, hogy a kormány teljes alkalmatlansága, hiteltelensége és a külső bizalmatlanság következménye a forint árfolyamának alakulása, a piac ugyanis "beárazta" a magyar gazdaságot és a kormány gazdaságpolitikáját is.
Mint mondta, a devizahitelesek elhitték a kormánynak, hogy "nagy a jólét és vágtat a pannon puma", most pedig az 50-60 forintos árfolyamkülönbséget a bankok teljes mértékben rájuk hárítják.
Eközben a kormány a bankokat megsegíti, a devizahiteleseket viszont nem - emelte ki. Szerinte a problémát úgy lehetne megoldani, hogy megosztják a felelősséget a bankok, az állam és a hitelesek között, ehhez viszont forrásokat kell rendelni.
MTI - MTI Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vandál pusztított el egy facsemetét a...
- Hatalmas füst borította be Pécset -...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Ritka madár is gyűrűt kapott a...
- Huszonöt éve él a Mecsek-oldalban...
- Dobogóra állhatott a baranyai...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Megvan a PMFC új tulajdonosa, Baksa...