Hat migránst fogtak el éjjel - Megint Kölkednél
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Kölked térségében. A rendőrök csütörtökön 23 óra 30 perckor hat migránst tartóztattak fel Kölked térségében. A férfiakból álló csoport tagjai szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.Képünk illusztráció.
A járványhelyzet leküzdésének fontos eszközei lehetnek a meglévő gyógyszerkincsek
Harminc olyan gyógyszermolekulát választottak ki a kutatók, amely az előzetes vizsgálatok alapján hatékonynak bizonyulhat a koronavírus kezelésében - közölte Jakab Ferenc (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön. A közleményben azt írta, azért különösen fontosak a hatóanyag-vizsgálatok, mert egyelőre nem áll rendelkezésre gyógyszer közvetlenül a koronavírus kezelésére. Mivel a vakcina széles körű elterjedéséhez vélekedése szerint kedvező esetben is legalább egy év szükséges, a...
Lecsukták a Kölkednél lebukott szír embercsempészeket
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön egy hónapra elrendelte A.M.R. és A.A.D. szír állampolgár gyanúsítottak letartóztatását embercsempészés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésére álló adatok szerint A.M.R. gyanúsított május 25. napján 20 óra körüli időben, míg A.A.D. gyanúsított aznap 20 óra 45 perc körüli időben külön gépjárművel érkeztek meg Kölked és Erdőfű térségébe. Megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak a magyar határt illegálisan átlépő nyolc szír állampolgárt Magyarországon keresztül...
Idén is megemlékeznek a...
Szombaton délelőtt tíz órakor, a Hősök terén tart megemlékezést a Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Egyesület.A szokásos programoktól, rendezvényelemektől eltérve a különleges helyzet...Meglopta munkáltatóját egy...
Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen kedden azért, mert az elmúlt egy hónapban szerszámokat tulajdonítottak el harkányi...
Előre lezsírozott módon...
Frissítve az önkormányzat közleményével, amiben ugyan sok mindenről szó esik, de a lényegről, jelesül, hogy miért volt szükség...
Részegen rágyújtotta...
Jogerősen tíz évről nyolc év fegyházra enyhítette a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki alvó haragosaira...
Újabb migránscsoportot...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Kölked térségében. A rendőrök csütörtökön 9 óra 25 perckor öt migránst tartóztattak fel Kölked térségében. A férfiakból...Már huszonhat napja nincs...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván,...
Ismét lebukott a szójával trükköző baranyai bűnbanda
Noha korábban már lebukott, újra szójával próbálkozott a most letartóztatott három férfi. A NAV, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár húsz évet is kaphatnak. A banda ezúttal Szlovéniából, szlovák strómanok nevén lévő cégektől vásárolta azt a brazil szóját, amit itthon áfa nélkül adott tovább üzleti partnereinek. A bűnszervezet saját könyvelőirodát tartott fenn az adminisztrációra, ők intézték a banki ügyleteket, az EKÁER-bejelentéseket és a továbbszámlázásokat.Míg korábban céljuk a jogosulatlan áfa-visszaigénylés volt,...
Migránsokat és egy embercsempészt is lekapcsoltak a mohácsi rendőrök Kölkeden
Kölkeden állították meg a rendőrök a migránsokat szállító személygépkocsit. A mohácsi rendőrök szerdán 14 órakor egy francia honosságú személyautót, illetve annak utasait ellenőrizték Kölkeden. A rendőrök megállapították, hogy a járművet vezető 20 éves ukrán állampolgárságú férfi nyolc, magát szír, illetve iraki állampolgárnak valló férfit szállított a járműben. A migránsok nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, továbbá sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét...
A nyitásra készülnek a harkányi fürdőben
Bár az időjárás nem ígérkezik igazán jónak, a tervek szerint pénteken megnyitja kapuit a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő. A Harkányi Gyógyfürdő strandja május 29-én nyit meg. A gyógymedencék és egyes szolgáltatások még nem vehetők igénybe, és korlátozzák a látogatók számát. A Siklósi Termálfürdő szintén aznaptól várja vendégeit. Képünkön: vízmintát vesznek a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő egyik medencéjéből 2020. május 27-én.
Júniusban is ingyenesen...
Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi...
A Pécsett tesztelt japán...
Korai fázisban adagolva a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszer alkalmasnak látszik arra,...
A háztetőn kapott...
Pécsen, a Köztársaság téren, egy egyszintes téglaépületen tetőfelújítási munkálatok közben az egyik munkás a tetőn rosszul...
Megint jöttek:...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Nagyharsány térségében. A rendőrök szerdán kilenc...
Minden autóst megállítanak...
Szigetvár irányába a 6-os főút pécsi szakaszán az összes arra járó autóst megállítják és ellenőrzik a rendőrök. ...
Már huszonöt napja nincs új...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván,...
A zsaruk is segítik a baranyai diákok jogsiszerzését - Videó!
A diákok a vizsgapályán a manőverezési és iránytartási feladatokat gyakorolják. A 2019/2020-as tanév Sulimoped programjának keretében 2019 októberében 50 diákot iskoláztak be Baranya megyében. Az 50 köbcentiméteres, segédmotoros gépjármű vezetésére szóló jogosítvány megszerzését a rendőrség támogatja. A tanfolyam folytatódik, a sikeres KRESZ és elsősegélynyújtási vizsgát tett tanulók a tanórák keretében már a gyakorlati ismeretekkel, ezen belül a járműkezeléssel foglalkoznak a Sziget Autósiskola tanpályáján.[#video:3525]A védőfelszerelésbe öltözött diákok a...
Utazz és tanulj a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolával!
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2020/21-es akadémiai évben is részt vesz a CEEPUS és az ERASMUS mobilitási programban. Az intézmény diákjai az ERASMUS program keretében az alábbi partnerintézményekbe jelentkezhetnek egy szemeszterre szóló ösztöndíj pályázatra:- Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár)- KU Leuven (Belgium)- University of Malta (Málta)- Palacký University Olomouc (Csehország)- University of Opole (Lengyelország)- Tilburg University (Hollandia)- Trnava University (Nagyszombat, Pozsony)- Catholic University in Ružomberok (Rózsahegy,...
Tizenöten sérültek meg egy hét alatt Baranyában
A baleseti számadatokon is látszik a forgalom növekedése Baranyában. Baranya megye közútjain a múlt héten 34 közlekedési baleset történt, amelyből 22 anyagi káros volt, 12 pedig személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek kilenc esetben könnyű, három esetben súlyos sérüléssel végződtek. Ezekben a balesetekben összesen 15-en sérültek meg, 12-en könnyebben, hárman súlyosan. A legjellemzőbb baleseti ok ismét az elsőbbség meg nem adása és a gyorshajtás volt.
« Előző
9870 | 9891 | 9912 | 9933 | 9954 | 9975 | 9996 | 10017 | 10038 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...

