Két napon át dugók várhatók a Siklósi úti felüljárónál

Két napon át dugók várhatók a Siklósi úti felüljárónál A Biokom tájékoztatása szerint hétfő reggeltőll szegélyjavítási munkálatokat végeznek a Tüzér utcai felüljáró Kertváros felőli végén.A munkavégzés során lezárják az Uránváros felé haladó forgalmi sávot és a forgalmat ideiglenesen a meglévő osztályozó sávba terelik. Az ideiglenes forgalmi rend várhatóan július 6-én, hétfőn 7:00 és 16:00, illetve július 7-én, kedd 7:00 és 16:00 óra között lesz érvényben.A társaság kéri, hogy a kihelyezett közúti jelzéseknek megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Pécsi buszpályaudvaron rabolt ki egy férfi egy másikat

Pécsi buszpályaudvaron rabolt ki egy férfi egy másikat A rendőrök pár órán belül elfogták azt a 19 éves helyi férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsett.       Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre vasárnap 18 óra 45 perckor arról, hogy az uránvárosi buszpályaudvaron elvették a pénzét. A sértett a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy a buszmegállóban a padon ült, amikor egy fiatal férfi kivette a zsebéből a lakáskulcsát, majd megkérdezte tőle, hogy mennyiért vásárolja azt vissza. A padon ülő férfi közölte, hogy nincs pénze, de amikor a fiatalember meghallotta a pénz csörgését a sértett zsebében,...

Ezeken a helyeken adhatunk vért a megyében

Ezeken a helyeken adhatunk vért a megyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Magyaregregy, Arnold Ház (Rákóczi Ferenc u. 57.) július 7. 10:00 -12:00Liget, Művelődési Ház (József Attila u. 9.) július 8. 9:00 -11:00Sámod, Faluház (Rózsa Ferenc u. 17.) július 8. 13:30 -15:30Pécs, Regionális Vérellátó Központ (Pacsirta u. 3.) július 9. 8:00 - 17:30Szigetvár, Tesco Áruház (Almáspatak u.7.) július 11. 10:00 - 13:00 Állandó véradási lehetőségek: Pécsi Regionális Vérellátó Központ (Pécs, Pacsirta u. 3.)      Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72...

Lángra kapott egy családi...

Lángra kapott egy családi ház teteje Belvárdgyulán Három vízsugárral oltották el a tűzoltók a lángokat. Leégett egy ötven négyzetméteres vályogház tetőszerkezete Belvárdgyulán,...

A pécsi történész,...

A pécsi történész, Szalánczi Krisztián kutatta fel Mark Spitz úszózseni magyar rokonságát Igazán ritkaságnak számít, ha Mark Spitz valahol mellékszereplő. A kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó rendszeresen az...

Lélekben gazdagodtak a...

Lélekben gazdagodtak a máriagyűdi találkozón Élményekben, találkozásokban és örömteli csendben gazdag két napon vannak túl a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó résztvevői -...

Autó és motor ütközött a...

Autó és motor ütközött a Móra Ferenc utcában A tűzoltók felitatták az úttestre került szennyeződést.Motorkerékpárossal ütközött össze egy személyautó Pécsen, a Móra Ferenc...

Ugrott a biznisz, elkapták...

Ugrott a biznisz, elkapták a vajszlói drogdílert A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a vajszlói férfinak az ügyében, akinek a gépkocsijában, illetve a lakásán több mint...

Lángok csaptak fel egy...

Lángok csaptak fel egy komlói lakóházban Teljes terjedelmében égett egy szoba egy komlói lakóházban, a Kőbánya utcában. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltói...

Összebalhézott két baranyai társaság, lövés is dördült

Összebalhézott két baranyai társaság, lövés is dördült Gáz-riasztó fegyverét is használta egy 32 éves férfi, amikor két társaság összevitatkozott egymással Szentlőrincen. Nem sérült meg senki.    A rendőrség ügyeletére szombaton 17 óra 35 perckor egy férfi tett bejelentés arról, hogy Szentlőrincen többen megtámadták.   A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy két társaság egy korábbi nézeteltérés miatt keveredett vitába egymással. A vita során a bejelentő, egy 32 éves kacsótai férfi a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel a levegőbe egy lövést is leadott, azonban nem sérült meg senki.Az esettel összefüggésben...

Baranyán is áthalad az egyik humanitárius folyosó

Baranyán is áthalad az egyik humanitárius folyosó Azok a személyek, akik a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló rendelet értelmében nem utazhatnak Magyarországra, szombattól a humanitárius korridor használatával átutazhatnak az országon.   A kijelölt útvonalat nem hagyhatják el, és csak a kijelölt határátkelőhelyeket, üzemanyagtöltő állomásokat, illetve pihenőhelyeket vehetik igénybe. A szabályok betartását a rendőrség a Magyar Honvédség katonai rendészei bevonásával ellenőrzi.  A tranzitáláshoz igénybe vehető határátlépési pontok: Border crossing points for...

Csendes Isten a hangos világban - Elkezdődött a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó

Csendes Isten a hangos világban - Elkezdődött a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó Pénteken elkezdődött a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó, ahol az első perctől szeretet, figyelem és nyitottság jellemezte a hangulatot. Július első hétvégéje ugyanis erre hívja a fiatalokat.    A Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája által szervezett 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó (MIT) első napja hagyományosan a regisztrációt követő megérkezés örömével, ismerkedéssel kezdődött, melyet Dr. Csókay András idegsebész tanúságtevő előadása követett. Utána Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész, kisegítő lelkész celebrált szentmisét, amelyen...

Megnyitották a Hullámfüdő...

Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is Ismét birtokba vehetik az úszni vágyók a Hullámfürdő uszodáját is.  A Hullámfürdő uszodáját szombaton újra...

Csaknem hatmilliárd...

Csaknem hatmilliárd forintból épül új, országos közforgalmú kikötő Mohácson Kiválasztották a kivitelezőt, így megkezdődhet a már évekkel ezelőtt előkészítés alatt álló beruházáshoz megvalósítása....

Kamaszfiúval járt betörni...

Kamaszfiúval járt betörni egy komlói fiatal Befejezték a nyomozást a komlói rendőrök az ellen a két fiatal ellen, akiket a helyi polgárőrök segítségével fogtak el. ...

Szabadtéri színházi...

Szabadtéri színházi előadásokkal és koncertekkel várják a pécsi Káptalan kert látogatóit A - rövidített formában megvalósuló - Pécsi Nyári Színház keretében hat színpadi előadással, emellett számos koncerttel várják...

Drogkereskedőkre csaptak le...

Drogkereskedőkre csaptak le Pécsett - Videón az elfogás! A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a három pécsi kábítószer-kereskedőt.    A Baranya Megyei...

Különleges programokkal...

Különleges programokkal várják a látogatókat Pécsre Különleges programokat kínálnak a szállásadók, vendéglátóhelyek és a kulturális intézmények összefogásával induló kampányban a...

Felhőszakadás, jégeső érheti el Baranyát délután

Felhőszakadás, jégeső érheti el Baranyát délután Több délkeleti járásra másodfokú riasztásokat adott ki a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken kora délután.   Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint a felhőszakadás veszélye miatt Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés. Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Nógrád és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.Emellett a zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés,...

Ahogy szabadult, újra zaklatni kezdte nőismerősét egy pécsváradi férfi

Ahogy szabadult, újra zaklatni kezdte nőismerősét egy pécsváradi férfi Ismét letartóztatásban van az a helyi férfi, aki szabadulását követően tovább folytatta egy nő fenyegetését Pécsváradon.    Egy 26 éves helyi férfi 2019. október 20-án este bántalmazással fenyegetett meg egy nőt Pécsváradon. A férfi másnap már azzal fenyegette a nőt és a vele lévő ismerősét, hogy a nála lévő késsel fogja bántalmazni őket. A helyszínre érkező rendőrök ezt követően a zaklatónál megtalálták, majd lefoglalták azt a kést, amellyel az intézkedés előtt kiszúrta a nő ismerősének autógumiját. A férfi pár héttel később egy közösségi oldalon keresztül további...

Fusz György ezer négyzetméteres installációja tekinthető meg Pécsen

Fusz György ezer négyzetméteres installációja tekinthető meg Pécsen Fusz György keramikus- és szobrászművész monumentális, ezer négyzetméteres, életműkiállításként is felfogható installációja tekinthető meg Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben.   Az M21 Galériában megtekinthető Odú című alkotásnál rendezett csütörtöki sajtóbejáráson Fusz György elmondta: évek óta készül egy hasonló tárlatra, az M21 Galéria méretei, elrendezése pedig kitűnő helyszínt biztosítottak eddigi teljes munkássága bemutatására is alkalmas, ezer négyzetméteres installáció megvalósítására.A Pécsi Tudományegyetemen oktató művész kitért arra: egy nem hagyományos...