A bringázás szabályaival ismerkedtek a véméndi ovisok
A gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályaival ismerkedtek meg a véméndi ovisok.A Véméndi Szivárvány Óvodába látogatott el szerdán Ernsztné Csáki Melinda rendőr százados, a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója. Az óvodai foglalkozás célja a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése volt.Az óvodáskorú gyermekek fokozottan ki vannak téve kisebb-nagyobb baleseteknek. Életkori sajátosság a játékosság és a kíváncsiság, de még nincs elég tapasztalatuk, így sokszor nem ismerik fel a veszélyt sem, így nem tudnak megfelelően viselkedni.A rendőri jelentét nem volt...
Megesett, hogy a Szabad Európa szólt a Pécsről indult vonat büfékocsijában, ment is róla a jelentés
A pajzson az egyik rés a rádiózás volt. A hangszórókon keresztül is fel lehetett lazítani a szocialista öntudatot. Mindezt a nyugatiak is tudták, ezért sugároztak műsort Münchenből, Magyarországra. Ennek azért az 1980-as években már akkora politikai fontossága nem lehetett, mégis bekerült egy titkos ügynöki jelentésbe. Mert az eset egy pécsi vonaton, a büfékocsiban történt, nagyobb nyilvánosság előtt. De sikerült is beazonosítani a tettest! Minderről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának oldalán lehet olvasni. Újabb pécsi aktát lapoztunk fel. ...
Gázpalackok is robbantak a hatalmas baranyai tűzben
Teljes terjedelmében égett egy lakóingatlanként használt, száz négyzetméteres présház Nyugotszenterzsébeten tegnap este. Az épületben hárman tartózkodtak, a tűzoltók kiérkezéséig sértetlenül elhagyták az ingatlant. A tűzesethez a szigetvári és sellyei hivatásos tűzoltókat, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották. Az eset során, a tűzoltók kiérkezésekor két gázpalack felrobbant, azokat kihozták az épületből. A lángokat két sugárral oltották el. A ház lakhatatlanná vált, az ott lakók rokonokhoz költöztek.
Bezár a Biokom...
A koronavírus új variánsának gyors terjedése miatt az ügyfelek és a társaság munkatársainknak védelme érdekében a Pécs,...
Így száguldott keresztül...
Amint arról beszámoltunk, kedden a rendőrök jelzésére nem állt meg egy autós Mohácson, s menekülőre fogta. Kiderült, hogy...
Hat év börtönt kapott egy...
Hat év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla egy Tolna megyei férfira, aki néhány hónappal börtönből való...
Ismét csaknem húszezer új...
Országszerte 19 690, Baranyában 1343 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 582 517-re nőtt az azonosított...
Részeg sofőr is okozott...
Baranya megye közútjain január 24-e és 30-a között összesen 47 közlekedési baleset történt, amelyből négy személyi sérüléssel...
Vádat emeltek Mohácson a...
A Mohácsi Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt emelt vádat egy orosz férfi ellen, aki 2020. januárjában hét, magát...
Menekülő autós üldöztek a rendőrök Mohácson
Több szemtanú is arról számolt be lapunknak, hogy egy autóst vettek üldözőbe a rendőrök kedden kora délután Mohácson. Elmondásuk szerint egy régebbi típusú kocsival próbált meglépni a rendőrök elől annak vezetője, aki a sétálóutcán is áthajtott, nyomában két rendőrautóval.A Szabadság utca irányából szemből is érkezett egy járőrkocsi, de az sem bírta megállásra, kikerülte, s tovább hajtott.Lapunk érdeklődésére a rendőrség megerősítette értesüléseinket.Egyelőre annyit közöltek, hogy a sofőr nem állt meg a rendőrök jelzésére, ezért követni kezdték, majd még a város területén...
Már ma elutalják a februári családtámogatási ellátásokat
Több mint egymillió ember kapja meg a szokásos időpontnál hamarabb, február elsején a családtámogatási ellátását - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden az MTI-vel. Zsigó Róbert közleménye szerint 930 ezer ember bankszámlájára érkezik meg kedden a családtámogatási ellátás - a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet). Hozzátette, ezen juttatások postai kézbesítése is kedden kezdődik meg a 280 ezer érintettnek.Így a 32 milliárd forintos keretösszegből mintegy 1,2 millió ember kapja meg...
Fémet lopott három fickó Pécsett, el is adták
A rendőrök pár órán belül beazonosították azt a három férfit, akik egy pécsi telephelyről loptak. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre hétfőn délután arról, hogy a biztonsági kamerafelvételek visszanézése során észlelte, hogy aznap ismeretlen személyek a kerítésen átmászva bementek a pécsi telephelyére, majd onnan különböző fémtárgyakat - többek között vascsöveket, lemezeket - tulajdonítottak el. A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőket, a lopással egy 58, egy 33 és egy 25 éves helyi férfit gyanúsítanak. A két idősebb férfit...
A járvány kezdete óta már...
Országszerte 9422, Baranyában 634 új fertőzöttet igazoltak hétfőn. Elhunyt 66 többségében idős, krónikus...
Több baranyai városban is...
A bólyi, a pécsváradi, a sásdi, a sellyei, és a szentlőrinci kormányablakban működő NAV ügyfélszolgálati helyeken az...
Tíz évet kapott a...
A Pécsi Törvényszék a hétfőn tartott tárgyaláson - mint különös visszaesőt - különösen jelentős mennyiségű kábítószerre...
Lecsukták a törököket...
A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy török állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra, több személynek segítséget...
Baranyában is elszabadult a...
Az elmúlt három napban országszerte 45 407, Baranyában 1918 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 553 405-re...
Három ellenőrre is rátámadt...
A Pécsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen, aki a...
Szlovéniában fogták el a rendőrök elől elmenekült embercsempészt
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak az orosz állampolgárságú férfinak az ügyében, aki illegális migránsokat akart külföldre szállítani Baranyából. Embercsempészés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves orosz állampolgárságú férfival szemben. A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2020. január 17-én hajnalban egy osztrák honosságú gépkocsit akartak intézkedés alá vonni. Amikor azonban a jármű megállt, annak sofőrje kiugrott az autóból, és elmenekült. Az egyenruhások a megállított járműben...
Késnek a pécsi vonatok, leszakadt a felsővezeték
Tolnanémedi és Pincehely között leszakadt a felsővezeték, a vonatok nem közlekedhetnek, ezért a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vonalon jelentős késésekkel kell számolni - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint a MÁV-Start pótlóbuszokot rendelt, amelyek várhatóan 16 órától szállítják az utasokat Pincehely és Tolnanémedi között.
Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai január 31. és február 6. között szerdán Pécsett, a gyógyászatisegédeszköz-boltokban, csütörtökön Villányban a vendéglátóhelyeken, pénteken pedig Pécsett, a szerelvényboltokban ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb...
« Előző
5796 | 5817 | 5838 | 5859 | 5880 | 5901 | 5922 | 5943 | 5964 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...
- Nem tart sokáig Mohácsnál sem a Duna...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...

