A padláson termelte a füvet egy siklósi atyafi
A rendőrök őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves férfit. A siklósi nyomozók 2022. március 9-én délután egy felsőszentmártoni házban megtartott kutatás alkalmával bruttó 10,2 kg kábítószergyanús növényi származékot, összesen 24 tő kannabiszt, valamint kábítószer termesztéséhez használatos eszközöket találtak és foglaltak le. A bűncselekménnyel összefüggésben egy 34 éves férfit állítottak elő a rendőrkapitányságra, akit azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy a házában, valamint Felsőszentmárton külterületén is...
Már várják a jelentkezőket az idei pécsi fényfesztivál nemzetközi versenyére
A szervezők már várják a jelentkezőket a július 7. és 10. között zajló pécsi Zsolnay Fényfesztivál legnagyobb attrakciójának számító, több tízezer érdeklődőt vonzó nemzetközi fényfestőversenyére. A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy az idei, az egyensúly témája köré épülő versenyen indulók most is a pécsi székesegyházat "öltöztethetik fel", a kiíráson azonban a korábbi évekhez képest változtattak. Kifejtették: a fesztivál vetítési programjába - amelyet tavaly 80 ezer ember követett a helyszínen - az eddigi...
Már Baranyában is tűzgyújtási tilalom van
Csütörtöktől visszavonásig tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban. Ez azt jelenti, hogy tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A csapadékmentes időjárás miatt nagy a szárazság, ezért amíg ki nem zöldül a természet, a legkisebb figyelmetlenség is könnyen hatalmas tűzhöz vezethet. A tűzoltókat idén már több mint 3500 alkalommal riasztották szabadtéri tűzhöz, a leégett terület nagysága csaknem 7 ezer hektár. A szabadtéri tüzek miatt öt ember...
Csaknem 120 milliót csalt...
A Pécsi Járási Ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy nő ellen, aki cége nevében hiteleket vett fel...
Átlépte a 75 ezret a...
Országszerte 2377, Baranyában 173 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 812 294-re nőtt az azonosított...
Tizenkét migránst...
A Bács-Kiskun megyei járőrök Homorúdnál ma 0 óra 10 perckor 12 határsértőt tartóztattak fel. A csoport tagjai -...
Digitális szőlőtőke...
Az adatalapú munka nem kényelmi funkciót tölt be, hanem versenyképességi tényezőként jelenik meg a magyar agráriumban - mondta...
Kisteherautóval ütközött...
Sellye külterületén egy személygépjármű és egy kisteherautó ütközött kedden délután, amelynek következtében a személyautó az...
Így állunk ma: megérkeztek...
Országszerte 2632, Baranyában 211 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a...
Eltiltották, mégis autóvezetésen kaptak egy komlói férfit
A rendőrök eljárást indítottak egy 28 éves komlói férfi ellen. A nyomozók hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves komlói férfit. A járőrök még március 3-án vonták intézkedés alá a férfit Komlón, a Tompa Mihály utcában miközben az autójával közlekedett. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint a Pécsi Járásbíróság január 19-től, a Komlói Járásbíróság pedig január 26-tól eltiltotta a járművezetéstől. Kihallgatásán a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.Ellene...
Baranyában is rohamosan csökken a napi új fertőzöttek száma
Országszerte 1387, Baranyában 108 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 807 285-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 59, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 495-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 636 781, az aktív fertőzöttek száma 126 009-re csökkent. Kórházban 2766 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 108 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 74...
Baranyából irányítottak egy országos droghálózatot - Vádat emeltek ellenük
A Szigetvári Járási Ügyészség többek között bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat 22 személlyel szemben a Szigetvári Járásbíróságon. A vádirati tényállás szerint a vádlottak 2018. év folyamán egy új pszichoaktív anyagok internetes kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet hoztak létre, amely az elfogásukig és a bűnszervezet felszámolásáig, 2020 júniusáig működött.A bűnszervezet működése alatt az új pszichoaktív anyagot a bűnszervezet vezetője nagy tételben külföldről rendelte, belga, lengyel és más...
A Mohácsi-szigeten,...
A Bács-Kiskun megyei egyenruhások kedden 1 óra 25 perckor Sárhát közigazgatási területén 12 migránst, fél órával később...
Baranyában is kimutatták az...
A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 8. héten tovább fokozódott az influenzaaktivitás -...
Majd' százhetvennel...
Az elmúlt héten egy autós 90 km/óra helyett 169 km/órával hajtott az 5801-es számú úton. Baranya megye...
A számok azt mutatják, vége...
Az elmúlt három napban országszerte 5852, Baranyában 436 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 805 898-ra...
Virág- és ajándékárusokhoz...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai március 7. és 13. között kedden, a nőnap alkalmából a megye egész...
Újabb uránvárosi részen...
Az előzetes tervek szerint az ütemeknek megfelelően zajlanak a TOP-6.3.3-15-PC1-2016-00005 azonosítószámú, Pécs települési...
Baranyából is folyamatosan ékeznek a felajánlások a menekültek segítésére
Számos hazai szervezet jelentette be szombaton is, hogy milyen módon segíti az ukrajnai háború elől menekülőket. Az Országos Polgárőr Szövetség közölte, hogy ezernél több kollégájuk segíti a menekülteket országszerte. Az orosz-ukrán háborús helyzet miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetséghez tartozó határközeli polgárőr egyesületek tagjai közül több százan támogatják a hatóságok munkáját a helyszínbiztosításban, leginkább a vasútállomások és határátkelőhelyek mentén - tudatta a szervezet az MTI-vel. A polgárőrök segítenek a menekültek...
Negyven helyszínen végeztek fejlesztéseket a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
Nyolc tájegység negyven helyszínén történtek csaknem négyszázmillió forintból fejlesztések a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráján az elmúlt bő két évben - közölte a beruházásokat megvalósító Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI). Közleményük szerint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 387 millió forintos keretéből megvalósult fejlesztések során a térség emblematikus turistacélpontjai bővülhettek és újulhattak meg. A nemzeti park kezelésében lévő Natura 2000 területek népszerűsítését és az ott fellelhető természeti...
Kábítószer-kereskedőket fogtak el a mohácsi rendőrök, bukott egy hálózat
Öt férfi ellen nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság. Közúti ellenőrzés során vontak intézkedés alá a rendőrök szerdán 19 óra 50 perckor Mohács-Sárhát külterületén egy személygépkocsit, valamint annak vezetőjét.A rendőrök a jármű átvizsgálása során a pótkeréktárolóban összesen csaknem fél kilogramm vákuum-csomagolt kábítószergyanús növényi anyagmaradványt találtak, majd foglaltak le.A beszerzett adatok alapján a 34 éves hercegszántói férfi a lefoglalt növényi származékot azért szállította az autójában, hogy azt továbbértékesítse. Ezt követően a rendőrök elfogták,...
« Előző
5628 | 5649 | 5670 | 5691 | 5712 | 5733 | 5754 | 5775 | 5796 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Hiába vártuk, nem nyit ki nyáron a...
- Rengeteg csapadék hullott a...

