Hemzsegnek a rendőrök a baranyai utakon - Egy hét alatt csaknem hatezer autóst ellenőriztek
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy továbbra is számíthatnak közúti ellenőrzésekre Baranya megye területén. Baranya megye közútjain a múlt összesen 44 közlekedési baleset történt, amelyből hat személyi sérüléssel járt. A balesetek során ketten súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek. Az elmúlt héten a jellemzőbb baleseti ok a gyorshajtás, a szabálytalan kanyarodás és az elsőbbségadás elmulasztása voltak. A sebesség helytelen megválasztása miatt egy járművezető nem vette észre az úttest szélén kézikocsit toló gyalogost, és...
Homorúdon fogtak el egy migránscsapatot éjjel
A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden 1 óra 20 perckor 16 külföldit tartóztattak fel Homorúd térségében. A migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Igencsak zimankós éjszaka áll előttünk
Az esti órákban északkelet felől csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. Kedden alapvetően derült idő várható, csak a keleti tájak fölé sodródhatnak délután felhők. Az északi, északkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között alakul, de az északi völgyekben -8, -12 fok sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 9 fok között várható.
Bejön az autósoknak az éves...
Tavaly is folytatódott a pozitív tendencia a baranyai éves autópálya e-matrica értékesítésével kapcsolatban. A Nemzeti...
Vége a felvételi zárlatnak...
Keddtől újra biztosított a Mohácsi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán a betegfelvétel és a szülészeti-nőgyógyászati...
Pécsett és Baranya több...
Tél végére még egy kicsit bekeményített az időjárás. Pécsett hétfőn kora délután kezdett havazni. A belvárosban egyelőre...
Minden harmadik ellenőrzött...
A Busójárás főnapján, vasárnap is jelen voltak a NAV baranyai munkatársai a rendezvényen. Idén minden...
Lopott bringa tulaját...
Lopásból származó kerékpár tulajdonosát keresik a pécsi rendőrök. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást...
Videóhívásban mutogatta a...
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt -...
Csitul a járvány: Baranyában is jelentősen csökkent az új fertőzöttek száma
Az elmúlt három napban országszerte 8370, Baranyában 479 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 787 544-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 197, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 43 949-re emelkedett - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 588 843, az aktív fertőzöttek száma 154 752. Kórházban 3615 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 132-en vannak lélegeztetőgépen. Kiemelték: a járvány ötödik...
Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
A héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranya megyében: Liget, Művelődési Ház (József A. u. 9.): 03.01. 9:00 - 11:00Egyházaskozár, Közösségi Ház (Tinódi u. 2.): 03.02. 10:00 – 12:00Komló Városgondnokság (Kossuth u. 19.): 03.04. 8:00 – 10:00Pécs, PTE-ÁOK Aula (Szigeti út 12.): 03.01. 10:00-12:00Pécs, Pláza (Megyeri út 76.): 03. 06. 10:00-13:00 Állandó véradási lehetőség: Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3. Parkolási lehetőség az udvarban! Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72...
Kamionnal ütközött egy autó a 6-oson, lezárták a főutat
Kamionnal ütközött össze egy személyautó a 6-os főúton, Szigetvár térségében hétfőn reggel. Az autóba beszorult egy utas, akit a szigetvári hivatásos tűzoltók emeltek ki,majd a mentők kórházba szállítottak. A mentés és a helyszínelés idejére a helyszínen az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Becefa-Zsibót felé terelik.
Nemcsak a busók, az...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai február 28. és március 6. között hétfőn és kedden a Mohácsi Busójáráson,...
A Pécsi Egyházmegyei...
Az MKPK február 25-i felkérését követően a Pécsi Egyházmegyei Karitász is megkezdte az Ukrajnából Magyarországra érkező...
Ráfutásos baleset történt...
A tűzoltók áramtalanították a kocsikat.Ráfutásos balesetet szenvedett két gépkocsi Komlón, a Kossuth Lajos utcában. A város...
Madártávlatból is megnéztük...
Az idei busójárás több szempontból is igazán különleges, hiszen egy év kihagyás után ismét városi rendezvényként tarthatják...
A szigetvári piac egyik...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot a 27 éves mozsgói férfi ügyében - olvasható a police.hu oldalon. Lopás miatt nyomozott a...
Már nagyban űzik a telet a...
Tetőpontjához közelít a csütörtökön kezdődött busójárás, vasárnap óriási tömeg várható, de már szombaton is megteltek a...
Zsótér Sándor rendezésében állítják színpadra a Bűn és bűnhődést a pécsi teátrumban
Március 5-én tartják Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című darabjának bemutatóját a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ). A produkciót a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas Zsótér Sándor rendezi, aki először dolgozik a mecsekaljai teátrumban. Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a pécsi színházbarátok a mostani debütálás ellenére már találkozhattak a direktor munkáival, ugyanis a korábbi években több, díjakat is nyert rendezése is megvalósult a megyeszékhelyen az országos színházi találkozó jóvoltából.Dosztojevszkij az emberi lélek...
Katalizátort akartak lopni, tetten érték őket
A rendőrök befejezték a vizsgálatot a két patapoklosi férfi ügyében. Lopás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 20 és egy 25 éves patapoklosi férfi ellen, akik a megalapozott gyanú szerint január 6-án 23 óra 15 perc körül Szigetváron, a Radován téren megpróbálták lefűrészelni és ellopni egy autó katalizátorát. A két férfit az éppen arra járőröző rendőrök érték tetten, majd elfogták és előállították őket a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség...
Kiraktak a kocsmából egy férfit Pécsett, kést rántott az utcán
A rendőrök eljárást indítottak három pécsi férfi ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a három pécsi férfit, akik a gyanú szerint csütörtökön délután Pécsett, a Nagy Imre úton összeverekedtek egymással. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 46 éves férfi egy szórakozóhelyen több emberbe belekötött, majd mérgében a földhöz vágott egy poharat.A férfit kirakták az utcára, ahol elővett egy kést és a kint lévő embereket fenyegette vele. A kést egy 52 éves férfi kirúgta a kezéből, majd összeverekedtek, amelybe egy 58 éves férfi is beszállt.A rendőrök...
« Előző
5670 | 5691 | 5712 | 5733 | 5754 | 5775 | 5796 | 5817 | 5838 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...

