Dunaszekcsőre vágtattak a mohácsi tűzoltók

Dunaszekcsőre vágtattak a mohácsi tűzoltók Az Árpád utcában csaptak fel a lángok.Kigyulladt egy lakóház melléképülete Dunaszekcsőn, az Árpád utcában. A körülbelül ötven négyzetméteres épület tetőszerkezete a tűz miatt már beomlott, amikor a mohácsi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek - közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az építményben bútorokat tároltak. A tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat, munkájukat segítette egy vízszállító is Mohácsról. Képünk illusztráció.

Hetven zsáknyi szemetet szedtek össze a nemzeti park területén

Hetven zsáknyi szemetet szedtek össze a nemzeti park területén 2023-ben immár 11. alkalommal rendezték meg a Teszedd! országos szemétgyűjtési akciót. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, mint eddig minden évben, idén is több helyszínen vállalta a Dél-Dunántúlon a koordinátori, szervezői feladatokat.Somogy, Tolna és Baranya védett természeti területein összesen három helyszínen sikerült az önkéntesek segítségével kitakarítani tanösvényeket, kirándulóhelyeket, sétautak környékét. A természetvédelmi őrök irányítása mellett iskolások, családok, kirándulók 70 zsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze, ezzel is mentesítve a természeti környezetünket a...

Újabb baranyai drogdílereket fogtak el - Videó!

Újabb baranyai drogdílereket fogtak el - Videó! A siklósi rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a vajszlói férfit és élettársát.  Bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy vajszlói férfi és élettársa drogot árul az otthonában helyieknek, illetve környékbelieknek. A siklósi nyomozók a „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztály rendőreinek segítségével 2023. május 3-án este egy összehangolt akció keretében csaptak le a vajszlói kábítószer-kereskedőkre. [#video:3758]Az 50 éves férfit és 36 éves élettársát otthonukban fogták el, majd előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol...

Bűncselekmény hiányában...

Bűncselekmény hiányában felmentették a pécsi buszbeszerzési ügy vádlottjait Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszéken pénteken bűncselekmény hiányában felmentették a pécsi dollármédia által...

Nyoma veszett egy tizenhat...

Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi lánynak A rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves lány eltűnése kapcsán.  A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya...

Összbírói értekezleten...

Összbírói értekezleten értékelték az évet a pécsi bíróságokon A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente...

Hamis rendszámmal...

Hamis rendszámmal furikázott egy mohácsi férfi Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett az a 24 éves mohácsi férfi, aki az ellenőrzés során önmagát is hamis iratokkal akarta...

Járólapokat tört szét egy...

Járólapokat tört szét egy pécsi férfi fején egy másik az utcán A rendőrök egy pécsi férfi ellen indítottak eljárást.     Egy 22 éves helyi férfi tett bejelentést a...

Elismeréseket vehettek át...

Elismeréseket vehettek át baranyai tűzoltók Szent Flórián napján Szent Flórián, „Isten tűzoltója", a tűzoltók és a tüzes mesterségek képviselőinek a védőszentje, aki előtt május...

Kommandósok dörömböltek egy pécsi drogterjesztő ajtaján - Videó!

Kommandósok dörömböltek egy pécsi drogterjesztő ajtaján - Videó! A Pécsi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel vádol egy férfit, aki pécsi otthonában nagy mennyiségű új pszichoaktív anyagnak minősülő anyagot tartott. A vádlottal szemben bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt folyt büntetőeljárás a Pécsi Járásbíróságon, az ügyben 2022. december 12. napján elsőfokú, nem jogerős ítélet született.  A férfi ezen eljárás alatt, 2022. szeptember 13. előtt ismeretlenül maradt személytől nagy mennyiségű, új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályos anyagot vásárolt. Az anyagot pécsi...

Két részeg sofőr okozott balesetet Baranyában

Két részeg sofőr okozott balesetet Baranyában Az elmúlt héten 19-en sérültek meg a baranyai utakon.   Baranya vármegye közútjain április 24-e és 30-a között összesen 49 baleset történt, amelyek közül 13 baleset személyi sérüléssel járt. Nyolc baleset könnyű, öt pedig súlyos sérüléssel végződött. Ezekben a balesetekben összesen 19-en sérültek meg, 14-en könnyebben, míg öten súlyosan. A sérüléses balesetek során két esetben merült fel az ittasság gyanúja, így idén már hat balesetet okoztak ittas állapotban.Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb okai az elsőbbségadás elmulasztása, a gyorshajtás, és gyalogosok...

A Mohácsi Kórház, a Komlói Egészségcentrum is a PTE-t fenntartó alapítványhoz kerül

A Mohácsi Kórház, a Komlói Egészségcentrum is a PTE-t fenntartó alapítványhoz kerül A parlamenti 132 igen, 47 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítását.   A most elfogadott változtatás értelmében néhány nem fővárosi kórház fenntartót vált. A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház a debreceni egyetemet, a deszki Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza és a szentesi Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház a szegedi egyetemet, a Komlói Egészségcentrum, a Mohácsi Kórház, a Szigetvári Kórház és a Siklósi Kórház a pécsi egyetemet...

Drogdíler-párost fogtak el...

Drogdíler-párost fogtak el a rendőrök Mohácson A mohácsi rendőrök három férfi és egy nő ellen indítottak eljárást.  A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 24...

Befejeződött a máriakéméndi...

Befejeződött a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom felújítása Két éven át tartó munkálatokat követően befejeződött a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom külső felújítása, mely...

Ismét megnyitja kapuit a...

Ismét megnyitja kapuit a legendás pécsi kerthelyiség, a Rózsakert Generációk mulattak Pécs egykoron közkedvelt, ma már kultikusnak számító egykori kerthelyiségében, a Rózsakertben, amely május...

A Magnus Aircraft pécsi...

A Magnus Aircraft pécsi üzemében készülhet az ország első, teljesen elektromos hajtású repülőgépe Tisztán elektromos hajtású repülőgépet fejleszt az Óbudai Egyetem és a Magnus Aircraft Zrt., az erről szóló megállapodást...

Befejezik egy majd' száz...

Befejezik egy majd' száz éve félbehagyott mohácsi templom építését Amint arról beszámoltunk, a kormány döntésének értelmében a Mohács500 program részeként többek között befejezik a Fogadalmi...

Motorbaleset áldozata lett...

Motorbaleset áldozata lett a PMFC korábbi játékosa Amint arról beszámoltunk, hétfőn Meghalt egy motoros, miután traktornak ütközött a 74-es főúton, Hahóton. A balesetben a PMFC...

Részegen rollerezett egy férfi Pécsett, most foghatja a fejét

Részegen rollerezett egy férfi Pécsett, most foghatja a fejét A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki alkohol hatása alatt vezette elektromos rollerjét.   A vádirati tényállás szerint a férfi 2022 szeptemberében az esti órákban ittas állapotban vezette elektromos rollerjét Pécsett, a belvárosban.Az országúton történő haladása során kanyarodás közben a rollerrel megcsúszott, elvesztette uralmát a jármű felett és elesett.A férfi a baleset során fejét az aszfaltba verte, melynek következtében orrcsont-törést ésarcsérüléseket szenvedett.A férfi a rollert...

Itt adhatunk vért ezen a héten Baranyában - Segítsünk!

Itt adhatunk vért ezen a héten Baranyában - Segítsünk! A vármegyében a következő helyszíneken és időpontokban várják a segíteni szándékozókat:   Berkesd, általános Iskola (Alkotmány u.42.) május 02.  15:30-17:30   Május 02.-19. közötta Pécsi Vérellátó Központ és a Zsolnay Kulturális Negyed közös véradási akciója keretében, minden sikeres véradásért a Zsolnay Kulturális Negyed összes állandó kiállítására, látványosságára szóló, augusztus 31.-ig felhasználható kedvezményes kupont kapnak ajándékba a kedves véradók.  Az akciós időszak a Zsolnay Pikniken, május 20. 15:00-17:30 megrendezett véradással zárul.   ...

Két házat is veszélyeztetett egy lángoló pécsi épület

Két házat is veszélyeztetett egy lángoló pécsi épület Kigyulladt hétfőn egy családi ház melléképülete Pécsett, a Megyeri úton. A tárolóként használt, ötven négyzetméteres épületben keletkezett tűz két házat is veszélyeztetett.  A pécsi hivatásos tűzoltók három vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, és eloltották a lángokat. A helyszínre érkezett a Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a társszervek is. Az egységek jelenleg utómunkálatokat végeznek a helyszínen. Személyi sérülés nem történt.