Befejeződött a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom felújítása
2023. május 02. kedd 18:00

Két éven át tartó munkálatokat követően befejeződött a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom külső felújítása, mely alkalomból május 7-én, vasárnap 16.00 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök ünnepi szentmise keretében megáldja a templomot.
A máriakéméndi kegyhely története az 1740-es évekre nyúlik vissza, miután 5 kislánynak megjelent ezen a helyen a Boldogságos Szűz Mária. A helyszínen számos csodás gyógyulás és imameghallgatás történt, majd 1753-ra a régi középkori romos templom helyén felépült a ma is látható hatalmas barokk kegytemplom, mely évszázadokon át a baranyai és tolnai hívek, főként a német nemzetiség búcsújáróhelye volt. Egykoron ezrek látogatták az országos hírű Mária-kegyhelyet.
Sajnos anyagi források híján az elmúlt évtizedekben a kegyhely épületei erősen leromlottak, azonban pályázatok és adományok útján néhány éve megkezdődtek a felújítások. Először adományokból a világhírű, de törött Zsolnay-féle angyalszobrok kerültek restaurálásra. Pályázati forrásból, kormányzati, valamint a Pécsi Egyházmegye támogatásával az 1762-ben épült, de időközben életveszélyessé vált barokk kolostorépület (későbbi plébánia) is megújult, mely jelenleg zarándokszállásként üzemel.
A közelmúltban elkészült a templom teljes külső felújítása is. A pályázati lehetőségnek köszönhetően új cserépfedést kapott a templom, ún. falvarrással javították a repedéseket, új ablakok kerültek beépítésre, valamint a templom a lábazati részeken új vakolatot és teljes külső festést kapott. Mindeközben a templom és a barokk kolostor közelében található, korábban elhanyagolt, több hektáros park is megújult.
A kegytemplom megújulása alkalmából egy színes, képes, keménytáblás fotóalbum készült, mely bemutatja a kegyhelyet. Az album megvásárolható a helyszínen.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...

