Tízmillió forintot kap 44 pécsi civil szervezet
Megújuló közterek, gyümölcsfaültetés bölcsődékben és óvodákban, kiskertek az intézmények udvarán, művészi installáció a Nick udvarban, kutyafuttató bővítése, megszépülő Balokány-liget és Béke-park - csak néhány a civil szervezetek programjai közül, akik a város civil pályázatán nyertek. Az idei pécsi civil pályázat eredményeiről csütörtöki ülésén döntött a Közgyűlés. A testület jóváhagyásával az önkormányzat ebben az évben tízmillió forint támogatást oszt szét 44 civil szervezet között. A pályázatokat a korábbi évekhez hasonlóan egy civil szakértőkből álló kuratórium bírálta el. A...30 évre szóló megállapodást köt Pécs és a zirci apátság
A pécsi önkormányzat és a Zirci Ciszterci Apátság 30 évre szóló megállapodást köt, amely biztosítja a Leőwey Klára Gimnázium működését a jelenlegi helyen, méltó környezetben, infrastruktúráját folyamatosan fejlesztve. A szerződés aláírására június 24-én, hétfőn 10.30-kor kerül sor a gimnázium 32-es kis dísztermében. A kontraktust Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Dékány Árpád Sixtus apát szentesíti.Meghosszabbítják a hőségriasztást Baranya megyében
Az ország egyes részein meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken délelőtt az MTI-vel. Mint írták: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétvégén az ország bizonyos részein továbbra is 25 Celsius-fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Ezért a hétfő déltől elrendelt hőségriasztást Paller Judit országos tiszti főorvos Budapest és Pest megye, valamint Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna, Somogy, Baranya és Csongrád megye területére vonatkozóan szombat...
Szúnyogirtást végeznek...
A Pécsi Városgondozási Nonprofit Kft. megrendelése alapján a CORAX-BIONER Környezetvédelmi Zrt. repülőgépes légi- kémiai szúnyoggyérítést végez Pécs közigazgatási területén június...Továbbra is válságjelek...
A tavaszi konjunktúra felmérés alapján készült elemzés szerint az összetett konjunktúramutató közel 6 százalékponttal javult az őszi eredményhez képest, mely meghaladja az országos...Zenei témasétányt tart a...
A korábbi évek hagyományait követve Pécs zenéhez köthető emlékhelyeit összefűző sétára hívja a városlakókat a Pannon Filharmonikusok június 21-én. A zene ünnepén Tillai Gábor történész...A huszadik...
Huszadik alkalommal rendezik meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált Komlón, a város egyik legjelentősebb...
Gyűlik a folyékony hulladék...
Egy szemelyi olvasónk kereste meg szerkesztőségünket azzal a panaszával, hogy nincs, aki elszállítsa a faluból és még néhány...
Négymilliárd forintos...
A Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) felvenni tervezett négymilliárd forintos hitelből frissítené buszparkját a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. A tulajdonos...Városnéző kisvonat is lesz a Múzeumok Éjszakáján
Beck Zoli tárlatvezetése, keleti hastáncbemutató, sanzonest, tűzugrás - mindez csak néhány programelem abból a sokszínű a Múzeumok Éjszakája pécsi eseménysorából. Június 22-én minden korosztályú és érdeklődésű ember megtalálhatja a számára legvonzóbb kikapcsolódást. Szakmai tárlatvezetés lesz a Csontváry, a Vasarely, a Mecseki Bányászati Múzeumban, a Múzeum Galériában, a Természettudományi és Várostörténeti Múzeumban, emellett feltárulnak a középkori kanonoki pincék titkai is. Szubjektív érzéseit, gondolatait osztja meg az érdeklődőkkel dr. Hargitai János a Migráció a Duna...
Felmentették a halálos baleset okozásával vádolt pécsi buszsofőrt
Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Törvényszék csütörtökön annak a buszvezetőnek felmentését, akit azzal vádoltak, hogy 2008-ban Pécsen az általa vezetett busszal a megállóba felhajtva egy gyalogos halálát okozta. A baleset 2008. január 14-én történt. A sofőr a 6-os számú helyi járat volánjánál ülve a Maléter Pál úti megállóban nem tudott megállni egy előtte kikanyarodni készülő busz mögött, s azért, hogy elkerülje az azzal, valamint a tőle balra haladó autókkal való ütközést, jobbra rántotta a kormányt, arra, ahol abban a pillanatban senkit sem látott. A megállóba felhajtva elütött...Fiatalok a fiatalokért díjat kapott Weisz Fanni
Három kategóriában adták át a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fővédnökségével létrejött Fiatalok a fiatalokért díjakat Budapesten. Az első alkalommal kiosztott elismeréseket olyan fiatalok kapták, akik korosztályuk számára is példamutató életutat jártak be eddig. A inspiráció kategóriában Weisz Fanni 20 éves hallássérült modellt díjazták, aki megmutatta, hogy fogyatékkal is lehet teljes értékű életet élni. Weisz Fanni egyebek mellett az Afrikai-Magyar Egyesület sajtószóvivője, Pécs város arca, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete is. Innováció...
Eladja a város a Magtár...
Értékesíti a Bándy Kata gyilkosság nyomán hírhedtté vált Magtár utcai ingatlant a pécsi önkormányzat. A lelakott, romos...
Nem lesz ügyfélfogadás...
Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain. Július első napja 2001-től a köztisztviselők,...
Dobro dosla Hrvatska! -...
Egyedülálló rendezvényre készül Pécs városa június 30-án. Horvátország uniós csatlakozásának előestéjén a magyarországi...
Elütötte az előző autós a...
Halálos közúti baleset történt a 67-es főút és Zsibótpusztára vezető mellékút kereszteződésénél csütörtök reggel. A rendelkezésre álló adatok szerint egy segédmotorral közlekedő férfi a...Hetvenezer embert vonzott a...
A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) sikeréről, a rendezvényei iránti töretlen érdeklődésről számolt be a fesztivál sajtókapcsolatokért felelős munkatársa csütörtöki...Megkezdődött Orfűn Lovasi...
Napi nyolcezer látogatót várnak a szervezők a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb fesztiváljára, a szerdán...
Szándékos gyújtogatás a remeteréti rekreációs parkban - hatalmas lángokkal égett a Mecsek
Hatalmas, több tíz méter magasságba nyúló lángokkal égett az erdő a Mecseken, amikor feltehetően szándékos gyújtogatás miatt lángra lobbant a BIOKOM Kft. Remeteréten tárolt 700 köbméternyi faanyaga. A remeteréti rekreációs parkhoz tartozó parkolóban csaptak fel a lángok délután fél négy és négy körül - az ott tárolt faanyagot gyújtották fel ismeretlen elkövetők. A 600-700 köbméter anyag 400 négyzetméteren lángolt - tájékoztatta lapunkat Szilasi Tamás, a társaság parkerdei részlegének vezetője. A tűzoltóknak rövid időn belül sikerült lokalizálniuk a...
Egry Dóra: Pellérd felelőssége, hogy a mai napig nem készülhetett el a bicikliút
Komoly bátorság kell ahhoz, hogy valaki Kertvárosból a pellérdi bicikliútra tekerjen. Ugyan a tervek szerint az út a panelos városrészből indul, a Pláza után több száz métert kell az elkerülő úton hajtani, ezen a szakaszon ugyanis nem fejezték be az aszfaltcsík építését. A pécsi önkormányzatnál a szándék már régóta megvan a munkálatok lezárására, pénz azonban egyelőre nincs. Pécs szerint Pellérd felelőssége, hogy félbeszakadt a munka. Továbbra is félkész állapotban van a Pécs-Pellérd bicikliút, a Plázától ugyanis mintegy ötszáz méternyi szakasz megépítése még várat magára. Aki...
Pénzzel támogatják a baranyai fiatalok nyári munkavállalását
„A nyári diákmunka elősegítése" elnevezéssel indul központi munkaerő-piaci program, melynek a munkaügyi központok, illetve kirendeltségek a megvalósítói. Baranyában 116 millió forintos keret áll rendelkezésre ahhoz, hogy a fiatalok nyári munkához jutását támogassák. A program keretében az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények legfeljebb 2 hónap időtartamra bérköltségtámogatást igényelhetnek a 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok foglalkoztatásához. A program forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap...
« Előző
32970 | 32991 | 33012 | 33033 | 33054 | 33075 | 33096 | 33117 | 33138 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...

