Az igazi Mindszentyt mutatja be a pécsi tárlat
2013. május 08. szerda 15:29

Mint a napokban már közzétettük, Mindszenty Józsefnek, az igazságért és a szabadságért kiálló egykori bíborosnak állít emléket az a kiállítás, amelyet Bécs, Veszprém és Hévíz után május 16-tól Pécs közönsége is megtekinthet.
A Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának Rákóczi utcai épületében egyházi és magántulajdont képező személyes tárgyakból, korabeli dokumentumokból ismerhető meg az 1892-ben Csehimindszenten született és 1975-ben Bécsben elhunyt hercegprímás életútja, továbbá az annak keretet adó történelmi korszak.
A Fidelissimus pastor - Mindszenty bíboros fehérvértanúsága című tárlat látogatói szemügyre vehetik a főpap egyik miseruháját, a VI. Pál pápától kapott bíborosi mantellt, kesztyűjét, cipőjét, továbbá a bíborosi kinevezését igazoló dokumentumot és a boldoggá avatását kérvényező aláírási íveket. Része a kiállítás anyagának a Mindszenty ellen 1948-ban kiadott propagandakiadvány és egy eredeti, az 1956-os forradalom jelképévé vált lyukas zászló is.
A pécsi tárlaton hangsúlyos elemként jelennek meg Mindszenty életének Baranya megyei vonatkozásai: a pécsi székesegyházban, illetve a boldogasszony évében meghirdetett máriagyűdi zarándoklaton való részvétele és a püspökszentlászlói raboskodásának időszaka.
A december 20-ig látható kiállításhoz hanginstalláció is kapcsolódik, ennek révén az érdeklődők több érdekes hangfelvételt, köztük a bíborosnak az ellene folytatott koncepciós perben az utolsó szó jogán mondott beszédét és az 1956-os szabadulása utáni első nyilatkozatát is meghallgathatják.
Udvardy György pécsi megyéspüspök szerdán a baranyai megyeszékhelyen, a tárlatot beharangozó sajtótájékoztatón Mindszenty Józsefet nagy formátumú főpapként jellemezte, akinek személyét nagy tisztelet övezi és akinek a mai kor számára is van üzenete. Úgy vélte: a bíborost döntéseiben mindig az igazság vezette, jó pásztor volt, példát mutatott helytállásból és a népért való küzdelemből.
A püspök emlékeztetett arra, hogy Mindszenty József boldoggá avatása folyamatban van, a pécsi egyházmegye pedig tervezi, Püspökszentlászlón emlékszobát rendeznek be a tiszteletére.
Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a kiállítást minél többen meg tudják nézni, már csak azért is, mert sokan nem ismerik vagy nem ismerhették meg Mindszenty József életútját, a magyar történelemben betöltött fontos szerepét.
Fabényi Júlia, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója arról szólt, hogy e tárgyilagos kiállítás a jó pásztor szerepében mutatja be a főpapot, változtatva a bíboros korábbi politikai megítélésén, amikor személyéhez és emlékéhez igazságtalanságok sora kapcsolódott.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...