Szkladányi Péterre emlékeznek a Pannon Filharmonikusok
2013. május 10. péntek 08:03

Május 29-én lesz tíz éve, hogy elhunyt Szkladányi Péter fuvolaművész, aki 19 éven át tevékenykedett az 1984-ben intézményesült független Pécsi Szimfonikus Zenekar alapító igazgatójaként.
Zenekar igazgatói tisztsége mellett a mohácsi születésű művész a külföldön is sikereket arató Mecsek Fúvósötös állandó tagja volt, emellett pedig zenetörténeti kutatásai is jelentősek, érdeklődésének középpontjában Pécs XIX. századi zenei élete állt.
A Kodály Központban május 29-én megrendezendő, három részből álló esten pályatársai emlékeznek a művészre kötetlen beszélgetésen, képi dokumentumok bemutatásával, és az egyházzene iránt elkötelezett művész emlékére előadott Haydn: A teremtés című oratóriumával, mely Szkladányi Péter egykori teremtő, alkotó erejét szimbolizálja.
Az emlékhangverseny különlegességét a ritkán hallható, megragadó szépségű Haydn oratórium elhangzása mellett a meghívott művészek személye jelenti, hiszen koncertmesterként újra a színpadra lép a Szkladányi Péterrel sokáig együtt dolgozó, ma már visszavonult Gyermánné Vass Ágnes, a karmester pedig Szkladányi Péter egykori művészeti vezető társa, Howard Williams lesz.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

