Megint bunyó volt a pécsi belvárosban
Garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság két férfival szemben május 3-án. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint K. Milán 25 éves és O. Zsolt 31 éves pécsi lakosok május 3-án este Pécsett, a Szabadság utcában előzetes szóváltást követően összeverekedtek, egymást kölcsönösen bántalmazták. A rendőrök mindkét gyanúsítottat a helyszínen elfogták, majd kihallgatás céljából a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították.Turczi István, Gerendás Péter és Galkó Balázs a Tudásköpontban

Halálos autóbaleset történt a baranyai Birján közelében
Életét vesztette annak a gépkocsinak a vezetője, amely árokba hajtott az 57-es út birjáni elágazójának közelében pénteken - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A közlemény szerint az autó egyelőre tisztázatlan okból tért le az útról, a sofőr a helyszínen meghalt. Az érintett útszakaszt teljes szélességben lezárták, a helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt kerülő úton haladt a forgalom.Zengő Pengővel fizetnek a...

Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél kilenc és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45 óráig: Pécs, Tüzér úti felüljáró...Nyomoz a pécsi rendőrség...

Kezdődik a kertvárosi...

Ingyen utazhatunk a 33-as...
Víz Ünnepe elnevezéssel tartanak majálist május 5-én, vasárnap 16 és 21 óra között a Tettyén. Ennek apropóján 12 órától este tízig a 33-as helyi járat ingyenesen igénybe vehető.Koszorúzást tartanak...
A Pécsi Magyar-Orosz Társaság és a Szabolcs fejedelem Hagyományőrző Egyesület szervezésében koszorúzást tartanak a pécsi köztemetőben a Győzelem Napján. A II. világháború befejezésének...A színházi találkozón adják át a megújult pécsi lakatfalat

Szúnyoggyérítés lesz Pécsett ma este, méhészek vigyázzanak!
A BIOKOM Kft. megrendelése alapján Pécs közigazgatási területén repülőgépes légi-kémiai szúnyoggyérítésre kerül sor 2013. május 3-án (pénteken), ma este 18 órától 21 óráig. Ez az alkalom a csütörtök (tegnap) este az esős, szeles időjárás miatt elmaradt gyérítés pótlása. A tevékenységet K-Othrin ULV nevű anyaggal végzik, amely a méhekre mérsékelten veszélyes. Kérik ezért a méhészeket, hogy a méhek biztonsága érdekében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg. A permetezőszer más élőlényekre és az emberre ártalmatlan. A közterületi használatra engedélyezett...Forgalmirend-változás lesz Kertvárosban szombaton
A Kertváros Nap rendezvénye miatt forgalmi terelésre kerül sor az 1-es, 6-os, 50-es, 60-as és a 89-es járatok útvonalán 2013. május 4-én, szombaton - tájékoztatott a Tükebusz Zrt. Az 1-es járat útvonala a forgalmi terelés idején az alábbiak szerint változik: Kertváros irányába a Nagy Imre úti megállóig eredeti útvonalon közlekedik, majd balra fordulva a Keszüi úton halad tovább a járat. A Keszüi útról jobbra fordul a Málomi útra, és az Aidinger János úton már eredeti útvonalon közlekedik Uránváros irányába az autóbusz. A kimaradó megállók: Sarolta utca, Maléter Pál u. I.,...Lopta a vasat az Erdész...
Betöréses lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon K. Márton, 51 éves pécsi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a...A Munkáspárt 2006 büszke a...
A Magyarországi Munkáspárt 2006 áll a Jobbik feljelentése elé, és egy esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogja a Jobbik vádjait - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel. A...Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Nendtvich A. út - Páfrány...Páva Zsolt a pécsiek...

Bulival ünnepelhetik a...

Majálist tartanak a pécsi...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Flórián-nap alkalmából május 3-án és 4-én tartja ünnepi megemlékezését és a már hagyománnyá vált tűzoltó majálisát. Május 3-án 11 órakor..."A szélsőségesekkel kokettáló MSZP szégyent hozott Pécsre"

Idén is lesz fűszerünnep és borfesztivál a Széchenyi téren

A baranyai MSZP-elnök rokona csak Lánycsókon nyert trafikot
Azt, hogy sógornője nyert a pályázaton, Puch László elismerte a Magyar Nemzetnek, de nem a baranyai MSZP-elnök, országgyűlési képviselő, korábbi pártpénztárnok rokona, hanem a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott önkormányzati képviselő Puch József, aki a Tolna megyei Madocsán nyert a dohányboltpályázaton - közölte a szocialista párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Török Zsolt a Magyar Nemzet írására reagált, amelyben a napilap azt állította, több, ellenzéki politikusokhoz kötődő vállalkozó is koncessziót nyert a trafikpályázaton. Egy példaként hozták, hogy nyert az...
« Előző
32739 | 32760 | 32781 | 32802 | 32823 | 32844 | 32865 | 32886 | 32907 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...