Pécsi művészhallgatók alkotásai jelenthetik a Zsolnay-gyár jövőjét

2013. június 05. szerda 15:42

Háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. az önkormányzattal és az egyetemmel szerdán. Az önkormányzat és a gyár azért szeretné a jövőben szorosabbra fűzni a viszonyt a Pécsi Tudományegyetemmel, hogy a művészeti kar hallgatói egyrészt bemutathassák munkáikat, terveiket a Zsolnaynak, másrészt a manufaktúra fejlesztési koncepciójába illeszkedő alkotások készülhessenek a PTE-n.

Mindez azt jelentheti, hogy ha az egyetem hallgatója olyan ötlettel áll elő, amely a Zsolnay gyár számára hasznosítható, a gyár vállalja a termék próbagyártását, később pedig le is szerződhet a művésszel további munkákra. Emellett a Zsolnay biztosítja majd a kerámia szakos hallgatók gyakorlati képzését is, az ehhez szükséges eszközöket, technológiát is a művészpalánták rendelkezésére bocsátja. Az egyetem művészeti kara lehetőséget biztosít rendezvényein a gyárnak bemutatkozásra, kiállítás szervezésére.

 

Az együttműködési megállapodás újabb fontos állomás az új tulajdonos révén megújuló és dinamikusan fejlődő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. életében, amely a mai magyar porcelángyártás tradicionális és meghatározó piaci szereplője.

Páva Zsolt polgármester bejelentette, hogy - mivel idén 160 éves a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. - a város ebben az évben számos kulturális programmal ünnepli az évfordulót, emellett lesz gyermekrajz pályázat is „A mi Zsolnaynk" címmel.