Q-láz járvány Siklós környékén: nőtt a megbetegedések száma - antibiotikummal gyógyítható
2013. június 06. csütörtök 10:20
A múlt heti hetvenhéttel szemben már kilencvenegy megbetegedést hoztak összefüggésbe a szakemberek az április 25-én Baranyában kitört Q-láz járvánnyal - erősítette meg Kassay Veronika megyei tiszti főorvos csütörtökön az MTI-nek.
Mint az MTI írja, már kilencvenegyen betegedtek meg a magas lázzal járó tüdőgyulladásban. A járvány nyolc települést érint: Vokányt, Kistótfalut, Peterdet, Újpetrét, Ivánbattyánt, Nagyharsányt, Siklóst és Kiskassát. Eddig huszonkét beteg szorult kórházi ellátásra. Jelenleg nem ápolnak a Q-lázzal kapcsolatos tünetekkel senkit, viszont még mindig vannak újabb megbetegedések.
Kassay Veronika megyei tiszti főorvos az MTI-nek azt mondta: a járvány lezajlásáról egyelőre nem lehet beszélni. A fertőzés forrása még ismeretlen, feltételezésük szerint a terjedésben a kórokozóval fertőzött aerosol játszhatott szerepet, amelyet a szél kilométerekre is eljuttatott, de vizsgálni kell egyéb tényezőket is - tette hozzá.
A Vokányt és térségét érintő Q-láz járvány május 7-én jutott a kormányhivatal tudomására. A háziorvos általi bejelentés halmozottan előforduló tüdőgyulladásos megbetegedésekről szólt.
A betegség antibiotikumokkal gyógyítható, a betegek állapota folyamatosan javul. Az esetek felében köhögéssel, mellkasi szúró fájdalommal, levertséggel, gyengeségérzéssel, izomfájdalommal járó panaszokat észleltek. Csaknem minden esetben kiderült a röntgenvizsgálat alapján, hogy tüdőgyulladásról van szó.
Tizenkilenc beteg szorult kórházi kezelésre - ismertette Kassay Veronika.
A megyei tiszti főorvos korábban elmondta, hogy a betegség nem terjed emberről emberre, csak állatról emberre. A betegséget a Coxiella burnetii baktérium okozza, levegő útján terjed az állati váladékokkal fertőzött por belélegzésével, de terjedhet a fertőzött háziállatokkal érintkezéssel is.
Kassay Veronika tudomása szerint legutóbb mintegy húsz éve fordult elő Magyarországon Q-láz járvány.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...