Mint egy horror: éjjel tört a házban lakókra és péppé verte őket

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 22 éves szágyi lakossal szemben A Komlói Rendőrkapitányság. Június 18-án éjszaka érkezett telefonos bejelentés, miszerint a férfi betörte egy szágyi lakóingatlan ajtaját, majd az ott tartózkodó személyeket tettleg bántalmazta.  A sértetteknek a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. A járőrök a gyanúsítottat a helyszínen elfogták, előállították és a Sásdi Rendőrőrsön gyanúsítottként kihallgatták.

Kevesen voltak az új postavölgyi fórumon, de ők semmiből sem kérnek

Kevesen voltak az új postavölgyi fórumon, de ők semmiből sem kérnek Az előző alkalomhoz képest mérsékeltebb érdeklődés mellett, mintegy hatvan-hetven fő részvételével, de közel négy órán keresztül zajlott a Mecsek-Dráva Projekt postavölgyi beruházásával kapcsolatos részönkormányzati ülés kedd este. A tiltakozók - a beruházók által felkínált változtatásokkal sem - akarják elfogadni, hogy a létesítmény, ami - Merza Péter szavait idézve - lényegében egy „felturbózott szelektív hulladékgyűjtő" lenne, a közelükben épüljön meg. Az Árpád Fejedelem suliban tartott rendezvényen a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Merza Péter...

Kedden este hat órától ismét jár a mohácsi komp

Ma, június 18-án, kedden ismét megindul a kompközlekedés a mohácsi Dunán - írja a Mohácsi Újság.hu. 17.00 és 17.30 órakor még kishajó szállította az utasokat a két part között, 18, 19 és 20 órakor azonban ismét kompra szállhattak az átkelni szándékozók. A kompközlekedés rendje június 19-étől (szerdától) teljes egészében helyreáll. Szintén szerda reggel 8 órától a teljes hajózási zárlatot is feloldják az illetékes hatóságok.

Takarítószereket osztott...

Takarítószereket osztott Lévai Anikó, Orbán neje Dunaszekcsőn Takarító- és fertőtlenítőszereket vitt az Ökumenikus Segélyszervezet Dunaszekcsőre. A több mint hatvan csomag szétosztásában...

Permetkapu várja a...

Permetkapu várja a Széchenyi téren is a hűsölni vágyókat Bár még nem rendelték el a legmagasabb fokozatú hőségriadót, Pécs városával együttműködve a Tettye Forrásház Zrt. az elmúlt...

Hargitai János keddi...

Az alábbiakban Dr. Hargitai János kormánymegbízottnak, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnökének mai, június 18-án 15 óra 30 perckor kiadott közleménye olvasható a Duna baranyai...

Gázolás miatt késnek a...

Halálra gázolt egy embert a Dombóvár felől érkező tehervonat a döbröközi vasúti átjáróban kedd délelőtt, emiatt a Budapest-Pécs vasútvonalon jelentős késéssel kell számolni. A Mávinform...

Egyházzenei fesztivál...

Egyházzenei fesztivál kezdődik Pécsett Egyházzenei fesztivál kezdődik Pécsett június 22-én, szombaton. A hónap végéig tartó fesztivál az egyházzene sokszínűségét...

Jogerősen felmentették a...

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a nőnek a felmentését, akit azzal vádoltak, hogy 13 évvel ezelőtt részt vett férje megölésében a baranyai Vokányban. A gyilkosság...

Este nyolcig tart nyitva a Hullám a hőségriadó miatt

Este nyolcig tart nyitva a Hullám a hőségriadó miatt Egy órával tovább strandolhatunk a Hullámfürdőben szombatig - tudatta a PSN Zrt. A hőségriadóra tekintettel június 22-ig, szombatig a megszokottnál tovább, 20 óráig tart nyitva a Hullámfürdő strandja.

Ők loptak, csaltak, hamisítottak hétfőn Pécsett és Baranyában

Az alábbi eseteket hozta nyilvánosságra a hétfői ügyekkel kapcsolatban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Összeállítás. Csalt, hamisított A Pécsi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást V. Károly 30 éves pécsi lakos ellen. A kapitányságra június 17-én érkezett bejelentés, amely szerint a délutáni órákban egy férfi másolt hamis utazási igazolvánnyal vette igénybe az utazási szolgáltatást. A férfit a járőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták.  Szétloptak egy IFA-t A Pécsi Rendőrkapitányság...

A lakók szerint egyre többet balhéznak a hajléktalanok a Dugonicsban

A lakók szerint egyre többet balhéznak a hajléktalanok a Dugonicsban Az elmúlt időszakban több olyan panasz is eljutott szerkesztőségünkhöz, melyek arról szólnak, hogy a pécsi Dugonics utcában, illetve a környező részeken egyre több gondot okoznak a hajléktalanok. A beszámolók szerint szinte minden nap történnek kisebb-nagyobb balhék, a közterületet és a házak udvarait pedig gyakran teleszemetelik. A környéken élők egy része úgy véli, a nemrég a Támasz Alapítványnál üzembe állított fémdoboz-visszaváltó automata miatti megnövekedett forgalom okozza a korábbinál is több problémát. Hajdú Krisztián, a szervezet szakmai vezetője szerint azonban nincs...

Hargitai János közleménye a...

Hargitai János közleménye a baranyai árvízi helyzetről Az alábbiakban Dr. Hargitai János kormánymegbízottnak, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnökének június 17-én 18 órakor...

Igyunk sok vizet, hűtsük a...

Igyunk sok vizet, hűtsük a lakást hőségriasztás esetén Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az Országos Tiszti Főorvos II. fokozatú hőségriadót rendelt el június...

Elkészült a megyeszékhely...

Elkészült a megyeszékhely stratégiai zajtérképe Lezárult a „Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Pécs város közigazgatási...

Sváb migrációt bemutató...

A 18. századi délnémet kivándorlók világa a témája egy nemzetközi vándorkiállításnak, amely szerdától látható a pécsi Múzeum Galériában. W. Müller Judit, a Janus Pannonius Múzeum...

Újabb buszt tesztelhetünk:...

Újabb buszt tesztelhetünk: az IVECO gázüzeműje érkezett Pécsre Hétfőtől - három napig - különleges járművel bővült a Tüke Busz Zrt. flottája. A közlekedési társaság ezúttal egy CNG-hajtású,...

Félszáz programon vehetünk...

Félszáz programon vehetünk részt a Múzeumok éjszakáján Pécsett Tíznél is több kiállítóhelyen mintegy félszáz programot kínál a látogatóknak a Janus Pannonius Múzeum szombaton Pécsen, a...

Vágányzár és zárlat miatt késéssel közlekednek a pécsi vonatok

Egy helyen vágányzár, egy másik helyen a felsővezeték leszakadása miatt jelentős késéssel közlekednek a Budapestről a Dunántúlra tartó, illetve az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform hétfőn kora délután az MTI-vel. A közlemény szerint Budapest-Kelenföld és Budapest-Ferencváros állomások között egy Ferencvárosba tartó tehervonat leszakította a felsővezetéket. A tartós felsővezetéki zárlat miatt Érdig áll a vonatközlekedés. Budapest-Kelenföld és Budapest-Ferencváros között emellett az egyik vágányon vágányzár van, így jelenleg egyik vágányon sem lehet közlekedni. A...

Kábítószer dílert fogtak vasárnap egy kertvárosi sörözőben

A Pécsi Rendőrkapitányság járőrei június 16-án az esti órákban egy kertvárosi sörözőben intézkedés alá vonták B. Zsolt 30 éves pécsi lakost, akiről megállapították, hogy országos körözését rendelte el ellene a Pécsi Járásbíróság kábítószerrel való visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök a férfit a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították, őrizetbe vették.

Borjádi középkorú és pécsi fiatal ütötték egymást Kertvárosban

Garázdaság miatt indult eljárás. A Pécsi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Vilmos 46 éves borjádi és T. András 22 éves pécsi lakosok ellen. Az elsődleges adatok alapján a két férfi szombat este Pécs kertvárosában előzetes szóváltást követően összeverekedett, mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A járőrök a két férfit a rendőrkapitányságra előállították és büntetőeljárás indult.