Az utasok többsége immár elégedett a Tüke Busszal: jó tanulók lettek
Több mint ezer embert kérdeztek meg a helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatban most nyáron. Az eredmények azt mutatják, a pécsiek egyre inkább elégedettek a szolgáltatással: az ötös skálán négyesre értékelték a Tüke Busz Zrt. teljesítményét, míg korábban inkább közepes érdemjegyet adtak városi cégnek. A tájékoztatás és az árképzés tekintetében javult leginkább a helyzet. Az elmúlt egy évben immár negyedik alkalommal végeztek felmérést a Tüke Busz Zrt. tevékenységével kapcsolatban, melynek során idén nyáron diákmunkások érdeklődtek az utasoknál a közlekedési cég szolgáltatásaival...
Konferenciát tartanak Pécsett a roma holokausztról
Romológusok, történészek, levéltárosok előadásaival tartanak konferenciát a Névtelen romák holokausztja címmel Pécsen pénteken. Az elhangzottakat tanulmánykötetben foglalják majd össze. Kosztics István, a szervező pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület vezetője az MTI-nek elmondta: az egész napos rendezvény célja, hogy rávilágítson a Magyarországon és elsősorban a Dél-Dunántúlon a második világháborús során végbement eseményekre, választ adjon a roma holokauszt eddig nyitott kérdéseire.Kitért arra, hogy csak a legutóbbi kutatásoknak sikerült fényt deríteniük arra, hogy...
Újabb utcákban cserélik a régi vízcsöveket a tettyések
Újabb helyszíneken folytatódnak szeptember 15-én az ivóvízhálózat korszerűsítési munkálatai: hétfőn Kertvárosban, a Táncsics Mihály és a Víg utcában kezdik a rekonstrukciót a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei. A Táncsics Mihály Siklósi út-Móra Ferenc utca közti szakasza alatt futó vezetéket csőbefűzéses technológiával újítják meg: összesen 260 méternyi korszerű, strapabíró kemény polietilén vezetéket fűznek be a régi, elhasználódott csőbe. A munkálatok ideje alatt sebességkorlátozásra lehet számítani.A Víg utcában teljes hosszában lecserélik a régi vezetéket, előbb a Megyeri úttól...
Közös imára hívja a...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi rendes ülésén döntés született arról, hogy szeptember 14-én vasárnap az ország...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30 - 08.30: Szigeti út08.45 - 10.45: 6-os fkl-i út,...Korfu ultra last minute...
7 éjszaka szeptember 17-ei és 24-ei indulással. Gela Apartmanház, Sidari ÖE 2-3 fős stúdió jellegű apartmanokban....
Tíz napja eltűnt egy 44...
A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Kiss Zoltán 44 éves pécsi lakost, aki 2014. szeptember 1-jén otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet magáról nem adott. Kiss...Jubileumi koncert ma este a...
Négy évtized tele muzsikával, verssel, ritmussal és szép szavak ritmusos áradásával - így is összegezhetnénk a Szélkiáltó...
Polgármester-jelölti...
Több témából álló és több napon megrendezésre kerülő vitasorozatot szerveznek a pécsi polgármester-jelöltek között . Az első nyilvános vita és fórum során a résztvevők elmondhatják...Huszonnégy produkció, köztük Hobó, Pintér Béla és Spíró
Huszonnégy produkcióval, köztük három saját bemutatóval várja a közönséget a Pécsi Harmadik Színház a 2014/2015-ös évadban. Az első előadás a Nemes Nagy Ágnes meséje nyomán készülő Bors néni című darab lesz október 1-jén, az első bemutatót, Martin McDonagh Piszkavas (Leenane szépe) című produkcióját október 10-én láthatja a közönség Vincze János rendezésében.Szintén új darabként szerepel a színház műsorában Marie Jones Kövek a zsebben című alkotása ugyancsak Vincze János rendezésében és a Gergely Theáterrel koprodukcióban színre vitt Csiki-csuki, amelyet Moravetz Levente írt és...Kislakók költözhetnek az uránvárosi megújult Fészekbe
A közintézmények rekonstrukciója Pécsett is öles léptekkel halad napjainkban. A városban az elmúlt hetekben több megszépült és megújult iskola és óvoda került átadásra. Ezúttal a Gosztonyi utcai Fészek Bölcsőde renoválás utáni átadása van soron. Az intézményt szeptember 16-án, kedden 11.30-kor zajló ünnepélyes megnyitóval veszi birtokba a város, és a legkisebbek.Még az sem biztos, hogy lebontják a FEMA-t - akár helyre is állíthatják
Néhány héttel ezelőtt az egykor szebb napokat látott FEMA épületének veszélyessé vált részeit a kormányhivatal felhívására elbontatta a német többségi tulajdonos, azonban azt továbbra sem tudni, mi lesz a végső sorsa az építménynek. Ha három hónapon belül nem történik semmi, a kormányhivatal újra közbeavatkozhat. Tovább tart a huzavona a Pécs határában éktelenkedő egykor nagyhírű, népszerű bevásárló-központnak helyet adott FEMA épülete körül. A legutóbb tavaly nyáron leégett, üres építményt néhány hete a német többségi tulajdonos elkezdte bontani, a munka azonban pár nap...
A munkaügyis viszi a balhét...
Munkahelyén, takarítás közben esett le a magasból az 55 éves pécsi férfi. A rendőrség ügyeletére érkezett bejelentés szerint...
Akár 30 milliméter eső is...
Kilenc megyében és a fővárosban másod-, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a sok eső miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora reggel az...Gyurcsány a Slyvenben:...
Gyurcsány Ferenc szerint az októberi önkormányzati választás még nem hozza meg az áttörést a demokratikus ellenzék számára, "de eljön a pillanat, amikor kisebbségbe szorulnak azok,...Páva Zsolt programot...
Pécs az elmúlt években leküzdötte a nehézségeket, elindult a fejlődés útján, és jelentős erőforrásokat lesz képes mozgósítani...
Zakynthos 39.990 Ft/főtől
Utlra last minute akció szeptember 22-ei indulással. Valasis Apartmanház, Argassi ÖE 2 fős stúdió jellegű apartmanokban....
Idén kétszáz énekes...
Immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a baranyai kulturális és művészeti élet jeles eseményét az Európai Bordalfesztivált, amelynek szeptember 26 és 28. között Villány és Pécs ad...Pécs és Arad kapcsolatának javítását segíti a fiataloknak szóló szellemi vetélkedő sorozat
A Sopianae Ifjúsági Egyesület az Irány Arad! elnevezésű programsorozat keretében egy tanulmányi versennyel kívánja bemutatni Pécs városának leggyümölcsözőbb külkapcsolata mellett az erdélyi és a partiumi magyarok szokásait, életét, valamint jelenlegi helyzetüket. A kísérőrendezvények nyilvánossága folytán nem csak a versenyző diákok, hanem Pécs teljes lakossága és az idelátogató turisták számára is lehetőséget biztosítanak a programsorozaton való részvételre. A vetélkedő-sorozat októberben veszi kezdetét. A verseny 5 internetes fordulóból és egy döntőből áll. Az internetes...Már tavasszal nyithat az állatkert, el akarják adni a terrárium épületét
Javában zajlanak a munkálatok a több mint egymilliárd forintból megújuló pécsi állatkertben. Az európai uniós források révén új funkciókkal bővülő élménypark fejlesztése a megfelelő ütemben halad. Az új létesítményben kap helyet a jelenleg a belvárosban található akvárium-terrárium és a természettudományi múzeum is. Nagy Csaba alpolgármester szerint az önkormányzat két lehetőség közül választhat a Perczel utcai ingatlan kapcsán. Az állatkert felújításával kapcsolatos projekt során jelenleg a bontási munkálatok zajlanak.- Elkezdődött a főépület alapozási munkálatainak...
Hatvanon túl újra indulhat az aktív élet
A fejlett országokban, így az Európai Unióban is gazdasági, politikai, szociális és oktatási szintű kérdéssé vált az idősödő társadalom problematikája. Az idősoktatás hathatós válaszokat adhat néhány felmerülő kérdésre. Segíthet az elmagányosodás megakadályozásában, a testi és szellemi hanyatlás elodázásában, a munkaerőpiaci, társadalmi aktivitás fenntartásában, a generációk közötti párbeszéd kialakításában vagy erősítésében - tehát az aktív idősödés megvalósulásában. - e gondolatok körül fogalmazódott meg az Aktív Időskorért Pécsi Szenior Akadémia hitvallása. Hosszabb távon...
« Előző
29316 | 29337 | 29358 | 29379 | 29400 | 29421 | 29442 | 29463 | 29484 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különleges rekordkísérletre...
- Erdő Péter üzenete pünkösdvasárnap: a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Pünkösd után sem pihennek a NAV...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

